CR7 BL-döntős, önimádó gólörömének saját mozifilmje volt az oka?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 13:16
null
Cristiano Ronaldo, a kockák és az emlékezetes gólöröm (Fotó: El Confidencial)
Érdekes sztorival állt elő egy spanyol napilap Cristiano Ronaldónak a Bajnokok Ligája döntőjében produkált, sokakat megosztó és erősen túlzó gólörömével kapcsolatban. Az El Confidencial azt állítja, CR emlékezetes „balotellis” beállása a portugál aranylabdás karrierjéről készülő mozifilm miatt jött létre.

Ronaldo messze nem a legjobb mérkőzését játszotta az Atlético ellen (hosszabbításban) 4–1-re megnyert találkozón, ezért is volt nehezen érthető, miért sztárolta agyon tökéletesen kidolgozott, félmeztelen felsőtestét a (büntetőből szerzett) negyedik gól után, amikor az ellenfél lelkileg összetört játékosai már lépni is alig bírtak. Most született egy elmélet, amely szerint nem az önimádás volt a motiváció.

A spanyol lap szerint a finálé minden percében egy speciális kamera rögzítette Ronaldo összes lépését, cselét és lövését. Döntőbeli teljesítménye kiemelt szerepet kap készülő filmjében, a hamarosan mozikba kerülő Ronaldo, the movie című alkotásban, amely a Real Madrid hőn áhított 10. BEK/BL-trófeájának megszerzésére lesz kihegyezve. CR pontosan tudta, hogy hol található az őt rögzítő kamera, direkt oda ment (túl)ünnepelni a gólt.



Persze azt a verziót sem zárhatjuk ki, hogy ez a történet csupán egy pozitív kampány a gólöröme miatt sokat támadott Ronaldo marketingcsapatától. Egy biztos, ha megérkezik CR7 mozifilmje a vászonra, valamivel közelebb leszünk az igazsághoz.

Zárásként pedig mutatunk egy érdekes felvételt a szombati BL-döntőről Cristiano Ronaldóval kapcsolatban. Sergio Ramos drámai egyenlítésének pillanatában minden Real-játékos egy kupacban ünnepelt, kivéve a portugált, aki a gól után a magasba dobta kezeit, elrúgta a labdát, majd komótosan és magányosan elindult a kezdőkör irányába. Madridi karrierjének talán legfontosabb pillanatát követően.

Azt pedig tudjuk, hogyan ünnepelte tizenegyesből szerzett gólját harminc perccel később, amikor már minden eldőlt.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

100 millió megtekintés, a világ a Nemzeti Sportot és az M4 Sportot követte

Magyar válogatott
2025.09.17. 14:58

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49
Ezek is érdekelhetik