Cé Ronaldo nem zárja ki, hogy színész lesz pályafutása után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.27. 11:00
null
Cristiano Ronaldo nagyon tud színészkedni (forrás: zimbio.com)
Cristiano Ronaldót imádja a kamera. Nem kell neki reklám, nem kell neki rendező, hiszen a pályán is élénk gesztusokkal, valamint arcjátékkal kíséri a meccs minden pillanatát. Lehet, hogy színész lesz belőle?

A sérülése után gólokkal visszatérő játékos a jövőjéről és a portugál válogatott vb-esélyeiről nyilatkozott.

„Hogy színész leszek-e pályafutásom befejeztével? Lehet. Az ajtó nyitva áll előttem. Készen állok a feladatra. Amúgy egyelőre nem gondolok pályafutásom végére, de ez is benne van a kalapban.”

Cristiano Ronaldo a vébéről így vélekedett:

„A hazai csapatnak megvan az előnye. Idegenben játszani mindig jóval nehezebb, csapatunk azonban készen áll rá.”

„Természetesen az az álmom, hogy megnyerjem a Real Madriddal a klub tizedik BL-címét. Nagyon fontos lenne a szurkolóknak. Az utóbbi években egyre jobbak vagyunk, de az idén, ha bejutunk a döntőbe, nagy tettet hajthatunk végre.”

„Nehéz lesz a Bayern ellen, hiszen a tavalyi BL-győztessel játszunk. Óriási álmom, hogy Lisszabonban a portugál emberek előtt nyerjünk a nemzeti stadionban. Egy álom lenne, ha ott lehetnénk. Szerintem meg fogjuk csinálni.”

A világbajnokságon Portugália Németországgal, az Egyesült Államokkal és Ghánával szerepel egy csoportban.

„Ahogy már korábban is mondtam, nem mi vagyunk az esélyesek, és tudom, hogy nehéz csoportba kerültünk. Szerintem a legnehezebbe. Először a németek, aztán az amerikaiak jönnek... Nehéz lesz.”

„Bárki bármint mond, a vébén a legjobb csapatok szerepelnek, és ez a legfontosabb esemény. Fontosabb, mint a Bajnokok Ligája.”

A válogatott nagyon fontos (forrás: Action Images)
A válogatott nagyon fontos (forrás: Action Images)
Legfrissebb hírek

„Azt mondta, siuuu!” – Cristiano Ronaldo eljegyezte párját, Georgina Rodríguezt

Minden más foci
2025.08.12. 08:05

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18
Ezek is érdekelhetik