Milliókat hozott Huddlestone levágott fürtje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 16:42
null
Huddlestone akciója milliókat hozott (Fotó: Action Images)
Tom Huddlestone, a Hull City középpályása 2011 áprilisában talált be legutóbb, még a Tottenham mezében az Arsenal ellen. Akkor határozta el, hogy nem vágatja le a haját addig, amíg újra gólt nem szerez. A Fulham ellen december végén végre eljött a nagy pillanat, így le is nyírták a „tigrisek” középpályásának afróját, amelynek utolsó „darabja” most milliókért talált gazdára.

Huddlestone, ahogy belőtte a gólját a Fulham ellen, már rohant is az oldalvonalhoz, ahol a Hull egyik dolgozója nekiállt megnyírni a középpályást, aki a haját szétszórta a gyepen, a meccs után pedig egy fodrászt is meglátogatott Tom, és végleg megszabadult a jól melegítő fürtöktől.

Az egyik brit rákkutató szervezetnek gyűjtő középpályás a levágott tincseket ezt követően elárverezte, és így majd 50 ezer fontot (majd' 20 millió forintot) gyűjtött, az akció lezárásaként pedig még felrakott pár megmaradt hajszálat az eBayre, amelyből további 2 millió forint jött össze.

Egy tincs majd' két millió forintot ért (Fotó: whoateallthepies.tv)
Egy tincs majd' két millió forintot ért (Fotó: whoateallthepies.tv)

„Sosem gondoltam volna, hogy ennyi pénzt össze tudunk gyűjteni, ez egyszerűen hihetetlen. Jó látni, hogy ennyien segíteni akartak, nagyon hálás vagyok” – mondta Huddlestone, miután a „szerencsés” nyertes kifizette a 6300 fontot a tincsért.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21
Ezek is érdekelhetik