Özil nem törődött a szurkolókkal, Mertesacker leüvöltötte

2013.12.15. 13:55
Az Arsenal szombaton megrázó, 6–3-as vereséget szenvedett a Manchester City otthonában. A mérkőzés lefújását követően a londoniak nyáron igazol sztárja, Mesut Özil egyből az öltözők felé vette az irányt, nem ment ki megtapsolni a vendégszektor szurkolóit. Erre honfitársa, Per Mertesacker nagyon berágott, és rendesen kiosztotta a középpályást, aki később bocsánatot kért.

„Csodálatosan szurkoltatok, tudom, hogy hosszú utat tettetek meg azért, hogy mellettünk álljatok a rangadón. Csalódott voltam az eredmény miatt, és tudom, hogy oda kell mennem hozzátok köszönetet mondani, akár nyerünk, akár veszítünk” – írta az Arsenal drukkereinek hivatalos Facebook-oldalán Özil.

Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere a találkozó után megnyugtatta a csapategységért aggódókat, szerinte a klub német játékosai maguk között orvosolják majd a súrlódásokat. „Ők németek, meg fogják oldani maguk között, nincs miért aggódni” – zárta rövidre az ügyet a francia.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

De Bruyne a kritikusoknak: Nem tudom, mit vártok, én ez vagyok

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 14:45