A Ferrari szuperautóját is viheti Alonso vagy Räikkönen, ha vb-t nyer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.24. 10:20
null
Az egymillió fontot érő LaFerrari (Fotó: dailymail.co.uk)
A Ferrari bemutatta azt az egymillió fontot (kb. 357 millió forintot) érő Ferrarit, amelyet annak ajánlottak fel, aki a maranellóiak autójában ülve újra világbajnoki címet tud nyerni a Formula–1-ben.

A Kimi Räikkönen, Fernando Alonso párosnak nem lesz könnyű dolga, hiszen a finn 2007-es sikere óta egyetlenegyszer sem tudott vb-elsőséget ünnepelni az olasz gyár.

A kihívás tehát hatalmas, nem csoda hát, hogy a Ferrari szerette volna egy kicsit tüzelni versenyzőit. Az olaszok felajánlották a hivatalosan márciusban bemutatott utcai autójukat, a LaFerrarit annak, aki a 2014-es idényben a maranellóiak autóját vezetve a vb-pontverseny élén tud végezni.

Bár Kiminek vélhetően még ismeretlen a 354 km/h-s végsebességre képes gépcsoda, Alonso már találkozott a 6.3 literes, V12-es LaFerrarival, hiszen a tervezés során, az év elején kipróbálhatta Maranellóban azt.

A csodaautóból egyébként összesen 499 darabot gyártanak és kizárólag olyan Ferrari-tulajok juthatnak hozzá, akik korábban már legalább öt hasonló márkájú autóval lepték meg magukat.

Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
2 órája

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
16 órája

Trabantokról, Ladákról és a keleti blokkról nosztalgiázott Adrian Newey az NS kérdésére

F1
18 órája

Hamilton vezérletével a Ferrari a leggyorsabb a Hungaroringen; Antonelli a top 10-en kívül a második edzésen

F1
19 órája

Jean Alesi: Mansell egy vadállat volt, Verstappen pedig egy pitbull!

F1
19 órája

Senna, Mansell, Hamilton, Schumacher, Alesi, Piquet – már nevük is van a Hungaroring kanyarjainak

F1
22 órája

Leclerc nagy előnnyel nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt a Hungaroringen

F1
22 órája