A legidiótább sportigazgató: saját játékosát akarta szerződtetni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.04. 12:53
null
Joe Kinnear (öltönyben) saját játékosát próbálta szerződtetni (Fotó: Action Images)
Hatalmas lesre futott Joe Kinnear, a Premier League-ben szereplő Newcastle – a szurkolók körében egyébként sem népszerű – sportigazgatója. A „szakember” szeptemberi tehetségnéző körútján egy kiemelkedő tehetségre bukkant Birminghamben, és annak ellenére is megpróbálta átigazolni, hogy a kiszemelt labdarúgó 2011 óta már a Newcastle szerződtetett játékosa volt.

 

A „szarkák" igazolásokért felelős igazgatói posztjára 2013 nyarán kinevezett Kinnear egy szeptemberi Ligakupa-találkozón, a Birmingham City és a Swansea összecsapásán szemelte ki a szélső hátvéd és középpályás poszton is bevethető Shane Fergusont. Játéka annyira megtetszett az ír Kinnear-nek, hogy a lefújást követően azonnal a Birmingham City vezetőihez lépett egy átigazolási ajánlattal.

Az ajánlat hallatán birminghami részről először azt hitték, csak tréfás kedvében van a Newcastle sportigazgatója, de mikor érezték a helyzet komolyságát, közölték vele, hogy a a 22 éves Ferguson az idény végéig csak kölcsönben szerepel náluk, mert klubja, a NEWCASTLE, a szezon kezdetén nem tartott igényt a szolgálataira.

A tévedést súlyosbítja, hogy Shane Ferguson a Newcastle neveltje, már az U18-as együttesben is szerepelt, sőt, a nagyok között is bemutatkozott, utolsó mérkőzését 2012 decemberében, az Arsenal ellen 7–3-ra elveszített angol bajnokin játszotta nem túl jól tájékozott klubja mezében.

Shane Ferguson örülhet, saját klubja is felfigyelt rá (Fotó: Action Images)
Shane Ferguson örülhet, saját klubja is felfigyelt rá (Fotó: Action Images)

Ferguson a Championship 2013–2014-es idényében eddig tíz mérkőzésen szerepelt és két gólpasszt osztott ki.

Lehet a legkevésbé sem franciás hangzású neve tévesztette meg a „szarkák” sportigazgatóját? Nem lepődnénk meg, hiszen a Newcastle utóbbi években „elfranciásodott” keretében jelenleg tizenegy francia nemzetiségű labdarúgót találunk, a hétvégi, a Chelsea ellen 2–0-ra megnyert bajnokin ebből hatan léptek pályára kezdőként, hárman a kispadon kaptak helyet.

Legfrissebb hírek

Újabb brazil támadó Zalaegerszegen – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Visszautasította a Liverpool Isakért tett gigaajánlatát a Newcastle – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:30

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:31

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:05
Ezek is érdekelhetik