„Vettünk egy hajat” - a United trolljai nem kímélték a menekülő Fellainit

Vágólapra másolva!
2013.10.08. 16:18
null
Fellainit a válogatottnál már láthatóan nem zavarta annyira a sérülése (Fotó: twitter.com/hazardeden10)
Úgy tűnik, a Manchester United drukkereinél most telt be a pohár. A sztori, ami kiváltotta a balhét, a következő: Marouane Fellaini, a „vörös ördögök” nyáron igazolt középpályása a hétvégi bajnokin súlyos kézsérülése miatt még a kispadra sem ülhetett le, viszont pár nappal később már a belga válogatottban jelentkezett játékra. Nem először fordul elő persze ilyen – vagy a fordítottja – a profi futballban, de az MU hívei sokkal kevesebbért is üldöztek már el játékosokat az Old Traffordról.

Az új klubcsapatában eddig nem túl fényesen teljesítő középpályás az orvosi vizsgálatok után elfogadta, hogy műtétre van szüksége, és így egyetlen percet sem játszott a Sunderland ellen 2–1-re megnyert hétvégi bajnokin. Ezt követően, két nappal később, mintha mi sem történt volna, egy kis kötéssel a kezén már mosolyogva jelentkezett játékra a „másik vörös ördögöknél", vagyis a belga válogatottban, a műtétet pedig inkább elhalasztotta decemberre.

Az MU drukkereinek több sem kellett, azonnal közölték, hogy innentől nem tartanak igényt Fellainire, sőt, az új menedzserre, David Moyesre sem.

Érkeztek egészen cifra megjegyzések is a manchesteriek híveitől, szemezgessünk most ezekből: „Küldjétek őket vissza az Evertonhoz, egyikük sem kell ide, használhatatlanok”, „Remélhetőleg így sérült marad addig, amíg el nem adjuk”, „Senkinek nem fog hiányozni, így kell kidobni harmincmillió fontot az ablakon”, „Sebesség nulla pont, tehetség nulla pont, passzolási készség nulla pont, emberfogás nulla pont, haj száz pont. Konkréten vettünk a nyáron egy hajat”.

Fellaini nyári érkezésénél még kicsit nagyobb volt a manchesteri drukkerek lelkesedése (Fotó: Action Images)
Fellaini nyári érkezésénél még kicsit nagyobb volt a manchesteri drukkerek lelkesedése (Fotó: Action Images)

Nem tudhatjuk, milyen következményei lesznek a csapaton belül az ügynek, de két dolog biztos. Egy: Fellaini a visszatérése után sem számíthat túl sok jóra a drukkerektől. Kettő: mégiscsak rossz ötlet volt a nyáron parókabizniszbe kezdeni Manchesterben.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik