Guardiola már németül telefonál, 25 ezren nézhetik első edzését

2013.06.19. 16:41
null
A jövő héttől minden kamera és mikrofon Guardiolára szegeződik Münchenben (Fotó: Action Images)
Jövő hét hétfőn elérkezik a májusban története első triplázást ünneplő Bayern München átigazolási és felkészülési szezonjának legnagyobb érdeklődéssel várt napja: hivatalosan is bemutatják Pep Guardiolát, a bajorok új, Jupp Heynckes örökébe lépő vezetőedzőjét. A hátralévő napokban a Barcelona korábbi trófeahalmozója tovább csiszolhatja már most dicsért német tudását, és készülhet a szerdai, több tízezer bajor szurkoló előtt megrendezésre kerülő első edzésére is.

Guardiola német nyelvismeretéről a Bayern München segédedzője és Pep leendő asszisztense, Hermann Gerland győződhetett meg, az 59 éves szakember elárulta, már németül hívta őt telefonon a minap.

Tudása persze még nem tökéletes, de hétfői sajtótájékoztatóján a nyilvánosság is kaphat belőle egy kis ízelítőt. Guardiola saját bevallása szerint gyorstalpaló nyelvtanfolyama során elsősorban a labdarúgással kapcsolatos szakkifejezésekre koncentrált, a nyelvtani finomságokkal érthető (és megbocsátható) módon még akadnak gondjai.

Bemutatkozó müncheni hetében elképesztő felhajtásra lehet számítani. Hétfőn megtartja első sajtótájékoztatóját a BL-címvédő edzőjeként, szerdán és csütörtökön pedig nyilvános edzést tart az Allianz Arénában. Az edzésekre 25 ezer embert várnak, 14 éven aluliaknak ingyenes, egyébként 5 euró lesz a belépő, amit a nemrég levonult pusztító árvíz károsultjainak megsegítésre ajánlanak fel. Guardiola nem rajong a nyilvános edzésekért, de ebben a különleges esetben ő sem tudott tiltakozni a jótékony ötlet ellen.

Legfrissebb hírek

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
19 órája

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
20 órája

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
22 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:02

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 11:12

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 06:36

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29
Ezek is érdekelhetik