Volt, mikor Cristiano is ünnepelte gólját exklubja ellen

2013.03.06. 19:43
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid–Manchester United BL-párharc 180 játékperce során oroszlánrészt vállalt sajátjai továbbjutásában, Madridban és Manchesterben is egy-egy gólt szerezve lőtte a 3–2-es összesítéssel a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé a királyi alakulatot. Cé góljai ellenére egyszer sem ünnepelt az MU ellen, a továbbjutást követően még a reptéren sem volt képes tiszta szívből örülni, annyira elkeserítette volt klubja búcsúztatása. Azonban nem mindig volt ilyen érzelmileg visszafogott a portugál, ha egy korábbi egyesülete hálóját vette be.

Még Man. United-játékosként, a Bajnokok Ligája 2007–2008-as kiírásának csoportkörében, nevelőklubja, a Sporting Lisszabon ellen, idegenben szerzett győztes szabadrúgásgólt. Védhetetlen lövését először elismerő bólogatással könyvelte el, majd Andersonnal kézen fogva, a „vörös ördögök" szurkolói felé szaladt, mosolygott és csókokat dobált feléjük. Bár az ünneplést itt sem vitte túlzásba, a Manchesterben öt évvel később látottakhoz képest a különbség szabad szemmel is kivehető.

A gól és a gólöröm a videóban 08:50-től látható

Nem állítjuk, hogy bűnt követ el, aki volt klubja ellen ünnepel, sőt, olvasóinkat kérdezzük, tényleg olyan nagy ügy (ekkora tét mellett) egy korábbi csapat ellen lőtt gólnak örülni?

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
2026.10.16. 11:18

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34