Kedvenc kiscsapatának szurkol a Dalai Láma a Ligakupa döntőjében

2013.02.04. 19:40
null
A Dalai Láma a bradfordi mezzel (Forrás: bbc.co.uk)
A tibeti vallási vezető tavaly nyáron barátkozott össze a Bradford City csapatával, most pedig levélben kívánt nekik sok sikert a nagy mérkőzéshez.

Tenzin Gyatso levélben kívánt sok szerencsét a Bradford City futballcsapatának a február 24-i Angol Ligakupa-döntő előtt. A negyedosztályú kiscsapat két élvonalbeli klubot (Wigan, Aston Villa) is búcsúztatva jutott el a wembleyi döntőig, ahol a Swansea lesz az ellenfele.

„Őszentsége jó szívvel emlékszik vissza a Yorkshire-ben töltött napokra, és sok sikert és szerencsét kíván őszentsége a nagy mérkőzéshez” – állt abban a levélben, amit Thubten Samdup jegyzett le, de a vallási vezető mondott tollba.

Bradfordban egyébként nem kis meglepetést keltett, hogy egy barát, legyen bár oly‘ távoli is, észben tart egy ilyen fontos mérkőzést: „Biztosak voltunk benne, hogy többet nem hallunk őszentsége felől” – mondta a BBC-nek Mark Neal, a Lámát megajándékozó Friends of Bradford City szurkolói kör elnöke.

A Dalai Láma még tavaly nyáron barátkozott össze az angol csapattal, miután annak egyik szurkolói csoportja néhány év fáziskéséssel észlelte, hogy a klub színei (piros és sárga) kísértetiesen hasonlítanak a tibeti szerzetesek által viselt piros és sárga ruhák színösszeállítására.

Őszentsége még egy 14-es számú mezt is kapott (ő a 14. Dalai Láma), ami apró ajándékokkal viszonzott. Azt nem tudni, hogy a Dalai Láma a mez hatására megtanult-e focizni, de, hogy az ő ajándékai működtek, az fix.

Legfrissebb hírek

Utolsóként a Newcastle-t legyőző Everton jutott be az angol Ligakupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.10.29. 22:46

Iraola a Ligakupa-sorsolásról: Ez az egyetlen csapat, amellyel nem akartam összekerülni...

Angol labdarúgás
2026.10.29. 09:50

„Magyaros” csata lesz az angol Ligakupában, összekerült a Liverpool és a Bournemouth

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:50

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28

„Ez valahol a futball szépsége is” – Arteta az Arsenal kínos kiesése után

Angol labdarúgás
2026.10.28. 08:00

17 évesen duplázott az első felnőttmeccsén, a Manchester City simán továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.09.17. 22:19

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

„Ijesztő! Nem sokan rúgják úgy a labdát, mint Dom” – csapattársai méltatták Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.09.16. 07:06