Egymillió forintnyi labdát loptak el az MU edzőbázisáról

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 19:13
null
Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor a focistát labdák veszik körül (Fotó: Action Images)
Szarkatúltengés van Angliában: most a United carringtoni főhadiszállásáról vitték el a lasztikat, mire a fiúk kiértek a pályára.

 

Jobban kellett volna sietni... És akkor nem történik az, mint a múlt héten, hogy a Manchester United szertárosai kihordják a pályára a méregdrága Nike Maxim labdákat – a goal.com szerint mintegy 1 millió forint értékben –, és mire a fiúk megérkeznek tréningezni, már csak a hűlt helyüket találják a játékszereknek.

A 43 hektáros területen fekvő carringtoni bázist 2.4 kilométernyi kerítés, valamint egy kisebb erdő öleli körül, ami elég, hogy távol tartsa a lesifotósokat – azonban kevésnek bizonyult a tolvajok ellen.

A klub persze feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és még jó, hogy a tetemes anyagi kár ellenére a csapat el tudott utazni egy négynapos katari edzőtáborozásra. A labdákat pedig, a nyomozás jelen állása szerint, Manchesterben és környékén már el is adogatták a tolvajok.

Az edzőpályák kirablása egyébként divatos tevékenység manapság Angliában: legutóbb a negyedik vonalban (League Two) szereplő Cheltenham Town kapcsán írtunk hasonló esetről, ahol az öltözőben hagyott értékekre repültek rá a tolvajok.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik