Carlos Tévezt is megpróbálták belekeverni a görög bundabotrányba

Vágólapra másolva!
2011.06.28. 10:34
null
Most komolyan, ki lesz a következő? Agüero? Messi? (Fotó: Action Images)
Egy görög ügyészségi forrás szerint az Arisz Szaloniki egyik játékosa próbálkozott machinációkkal a Manchester City elleni Európa Liga-mérkőzés előtt. Esélyes azonban, hogy Tévez neve csak azért került elő, mert ő az angolok legismertebb játékosa.

Újabb, ezúttal inkább szórakoztató, mint aggasztó fejlemény a látványosan dagadó görög bundabotrányban. Az angol lapok (The Sun, Daily Mail stb.) által idézett görög források szerint az Arisz futballistája, Kosztasz Mendrinosz mozgatta a szálakat, aki a mexikói Nery Castillo segítségét igyekezett igénybe venni. Castillo jelenleg kölcsönben játszik az Arisznál, 2008-ban azonban néhány mérkőzés erejéig a Manchester City mezét viselte. City-City, mindketten beszélnek spanyolul, így aztán a fifikás görög mindjárt összerakta a képet. A terv az lett volna, hogy Castillo ráveszi Tévezt, hogy valamilyen formában járuljon hozzá egy előzetesen megbeszélt fogadási esemény bekövetkezéséhez.

Az ügyészség egy lehallgatott telefonbeszélgetést nevezett meg bizonyítékként, melyben Mendrinosz azt mondja: „Beszélek Castillóval, hogy keresse meg Tévezt, én pedig beszélek Kokével (az Arisz csapatkaptiánya), hogy nekünk kell elvégeznünk a kezdőrúgást." A zseniális cselszövésben 6000 font (kb. 1,8 millió Ft) lett volna a tét, és Mendrinosznak sikerült egyedül önmagát belekeverni nyakig a slamasztikába.

Tévez szerepe az egész dologban azonban nyilván merő kitaláció és szenzációhajhászás, amivel Mendrinosz csak saját magát igyekezett fényezni: a két játékos nem játszott együtt a Cityben, lehet, hogy soha nem is találkoznak. És, ha valaki, akkor a heti 150.000 fontos fizetést kapó argentin sztár nincs rászorulva a feketén megkereshető aprópénzre.

Legfrissebb hírek

Brazil és holland dicséret: páratlan taktikai intelligenciával játszik Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.11.03. 07:12

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32

A Newcastle ellen szakadt meg a West Ham csapnivaló sorozata

Angol labdarúgás
2025.11.02. 17:04

A szurkolók Tóth Balázst választották meg október legjobbjának a Blackburnnél

Angol labdarúgás
2025.10.30. 21:15

Török bundabotrány: 3700 játékost vizsgál meg a hatóság

Minden más foci
2025.10.28. 14:38

Görög óriásklub vezetőedzője lett Rafa Benítez

Minden más foci
2025.10.24. 12:03

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23
Ezek is érdekelhetik