Játékosként tér vissza a bundázó bíró

Vágólapra másolva!
2011.04.13. 20:08
null
Robert Hoyzertől ezt a mozdulatot biztosan nem látjuk többet (Fotó: Action Images)
Robert Hoyzer két évet és öt hónapot töltött börtönben, most a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) engedélyével újra pályára léphet. De ezúttal nem bíróként.

A 2005-ös nagy bundabotrány után két év szabadságvesztésre ítélt játékvezető játékosként szeretne visszatérni a német amatőrbajnokságban. Az engedélyt azt követően kapta meg, hogy újfent nyomatékosan bocsánatot kért az általa elkövetettek miatt. Theo Zwanziger, a DFB elnöke pedig amondó volt, hogy Hoyzer is kaphat egy második esélyt. A játékvezetéstől való örökös eltiltása viszont érvényben maradt, és hivatalos tisztséget sem vállalhat egyetlen futballszervezetben sem.

A most 31 éves Hoyzer a jelenleg is a bochumi bíróságot vádlottként látogató horvát Ante Sapina vezette, fogadási csalásokkal foglalkozó társaság egyik legjobb embere van. 2005-ös lebukásáig mintegy tucatnyi Német Kupa, illetve alacsonyabb osztályú meccset vezetett el, jelentős hasznot hajtva ezzel megbízóinak, miközben ő maga is gazdagodott 67 ezer euróval (kb. 18 millió forint).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik