Köszönti-e a Ferrari a 60 éves lovacskát?

Vágólapra másolva!
2012.03.16. 08:59
null
Francesco Baracca és az eredeti Cavallino Rampante
Végre felbőgtek a motorok az idei F1-es szezont megnyitó nagydíj helyszínén, úgyhogy igencsak aktuális a sportág kapcsán elsőkről beszélni – mi is ezt tesszük, mégpedig a száguldó cirkusz legnevesebb csapatának legismertebb jelképe kapcsán, melynek eredetéről, első „szerepléseiről" és a fél évszázados évfordulóját „ékesítő" statisztikai rekordról olvashatnak alább.

Március első teljes hete tíz évvel ezelőtt két okból is fontos volt a Ferrari számára. Egyfelől bebizonyosodott, hogy felettébb ütőképes lehet az arra a szezonra fejlesztett F2002-es, hiszen a maranellóiak tesztpilótája, Luca Badoer parádézott vele a mugellói ringen. Az olasz 123 ezreddel megjavította Rubens Barrichello pályacsúcsát, az összehasonlító teszteken pedig hét tizeddel megelőzte az idény első, ausztráliai futamát megnyerő, még eggyel korábbi típusú autót.

Márpedig Badoerről többször is kiderült, hogy nem éppen egy korszakos versenyző – gyorsaságát jelentős részben annak köszönhette, hogy az új konstrukció valóban jól sikerült. Nem véletlen, hogy az utóbb ötödször is világbajnokká váló Michael Schumacher soha akkora hatásfokkal nem száguldozott a vörös gépekkel, mint 2002-ben: az összes megszerezhető pontból (170) 144-et gyűjtött be, ami 84.71 százalék, és mindmáig megdöntetlen rekord az F1-ben!

A lovacska a Ferrari-jelvényben
A lovacska a Ferrari-jelvényben

Ezt azonban ekkor még nem lehetett tudni, azt viszont igen, hogy a legszebb időszakát élő istálló, amely sorozatban a harmadik egyéni és negyedik gyártói vb-címére készült, egy „lovacskát" is ünnepelt azokban a napokban. A márka első számú jelképe, a Cavallino Rampante tudniillik – legalábbis az önálló korszakot tekintve – az ötvenéves születésnapjához érkezett!

A Ferrari mítoszát három dolog teremtette meg: a tűzpiros szín, az ellenállhatatlan gyorsaság és az ennek köszönhető rengeteg nagyszerű eredmény, valamint a patinás szimbólum – az ágaskodó lovacska nélkül egyszerűen nem Ferrari a Ferrari!

Ez annak ellenére is igaz, hogy a híres védjegy nem a legendás alapító „szülötte". Enzo Ferrari csak ajándékba kapta egy édesanyától, akinek fia az egyik legkiválóbb olasz pilóta volt a repülés hőskorában. Ezt a férfit Francesco Baraccának hívták, és az első világháborúban a kétfedelű, egymotoros gépeinek oldalára kabalából, avagy egyfajta címerként egy bősz lovat festett fel vörös színnel, egy fehér felhő előterében.

A harci szimbólum sokáig szerencsét hozott, hiszen a bátor katona 1916-tól 1918 nyaráig összesen 34 légi győzelmet aratott a Monarchia gépeivel szemben, amikor a földről lelőtték és 30 esztendősen meghalt. Itália máig az egyik hősét tiszteli benne, akinek emlékét utcák, repterek és egy emlékmű is őrzi.

Az őt sokáig segítő „misztikus erőt" akarta az édesanyja is átadni, amikor látta Enzo Ferrarit megnyerni az 1923-as ravennai autóversenyt. A grófnőre nagy hatással volt a még csak 25 esztendős ifjú szereplése, ezért a saját gyermekét öt évvel korábban eltemető hölgy felajánlotta neki a „logó" használatát, hogy ezáltal is továbbvigye Francesco erényeit, a lovagiasságot és a bátorságot.

A tervező ekkor már egy ideje az Alfa Romeónál dolgozott, futamokon is indult, majd 1929-ben létrehozta saját alakulatát, a Scuderia Ferrarit, amely az Alfa versenyrészlegeként működött. A lovacskát az első három évben csak a hivatalos iratokon tüntette fel, 1932-tól viszont feltette a kocsijaira is a figurát – de valamelyest átalakítva a Barracca-féle változathoz képest.

A ló farok részét felfelé fordította, az egész paripát feketére változtatta (a gyász jeleként ezt már a pilóta társai is így vitték fel repülőikre példaképük tragédiája után), a hátterét pedig sárgára, saját szülővárosa, Modena színe nyomán. Ezen kívül a cavallino fölé egy vékony sávban az olasz nemzeti színeket helyezte el, a patái alá pedig az S és az F betűket írta, amelyek a Scuderia Ferrari rövidítését adják.

Az immár teljesen „ferrarissá" vált lovacska azonban 1938 után nem tűnt fel a négykerekűkön. A szakember ugyanis átszervezések miatt távozott az Alfától, s egy jogi kikötés értelmében egy ideig nem építhetett vagy indíthatott kocsikat a saját nevén. Majd jött a háború és az újrakezdés, immár teljesen önállóan.

A MÁRKAJELZÉS EREDETE

A Ferrari, mint közismert, az F1-es világbajnokság születésétől a mezőny tagja, de csak 1952 elején jutott arra a gondolatra a tulajdonos, hogy megkülönböztesse a gyári menőit a privát ferrarisoktól. Döntése értelmében a díszítés 1952. március 9-én, a Giro di Sicilia országúti viadalon tűnt fel először saját nevét viselő autón verseny közben.

Ez először nem hozott szerencsét: bár egy privát Ferrari nyert, a lovacskával ékesített legjobb gyári gép csupán hatodik lett. Alberto Ascari azonban nem sokkal később óriási fölénnyel szerezte meg az istálló első Formula–1-es világbajnoki címét (mind a hat európai futamon győzött, amelyen elindult), azaz naná, hogy megtartották a védjegyet!

Amely az elmúlt hat évtizedben csupán egyetlen nagydíjon nem volt látható: a 2001-es Olasz GP-n a New York-i terrortámadás áldozatainak emlékére Schumacher és Barrichello fekete gyászcsíkot viselt az F2001-es elején, valamint minden más feliratot levettek a színvörösre lecsupaszított kaszniról, azaz letakarták a cavallinót is. De csak átmenetileg!

Így aztán 2002 elején is ott láthattuk a maranellói alakulat kocsijain. A hónap harmadik napján Schumi megnyerte az idénynyitót Melbourne-ben, 9-én volt a kerek jubileum, egy héttel rá, 2002. március 16-án pedig a német sztár a 4. Malajziai Nagydíj rajtelsőségét is megszerezte, azaz továbbra is százszázalékos maradt a sepangi hivatalos időmérőkön.

Ezzel pályafutása 44. pole pozícióját gyűjtötte be, egyszersmind 150. alkalommal indulhatott egy Ferrari az első rajtkockából! Talán mondanunk sem kell, a jelenleg már 205 edzésdiadalnál járó Scuderia magasan vezeti a vonatkozó örökranglistát, és a második helyezett McLarennek (147) igencsak igyekeznie kell, ha ebben a szezonban maga is el akarja érni a 150-et...

A német bajnok számára egyébként azért is fontos volt a maláj erőpróba, mert néhány nappal utána érkezett el élete első dobogós eredményének tízesztendős évfordulójához: a Benetton színeiben 1992. március 22-én, Mexikóban állhatott első ízben pódiumra F1-es versenyzőként, miután harmadik lett két Williams, Nigel Mansell és Riccardo Patrese mögött.

Nos, másnap pontosan ugyanez a felállás ismétlődött meg: rögtön az elején ütközött Juan Pablo Montoyával, s végül Sir Frank istállójának két pilótája, azaz saját öccse (Ralf) és a kolumbiai mögé szorult.

Ez a jubileum tehát (igaz, még az előző évi konstrukcióval, az F2001-gyel) nem tökéletesen jött össze – de nyilván megvigasztalta, hogy újabb két hét múltán megint az élen intették le, és az egész idényben nem kellett még egyszer beérnie a harmadik pozícióval: vagy első lett (többnyire), rosszabb esetben meg második...

Brazíliában amúgy a sikerével épp 100-adszor végzett az első háromban (most 154-nél tart, míg legközelebbi aktív üldözője, Fernando Alonso 73-nál), azaz tíz esztendeje szinte minden alkalomra jutott valamilyen apropó az összegzésre, a márka vagy legfőbb klasszisa dicsőséges múltjának felidézésére.

A maranellóiak lovacskája időközben hatvanéves lett, Michael sem túl fiatal már – ám egyaránt itt vannak az aktuális mezőnyben is. Bár az esélylatolgatások alapján a Red Bull és a McLaren nagyobb favoritnak számít idén, azért arra is van sansz, hogy a Ferrari, illetve Schumi újabb szép pillanatokat éljen át – függetlenül attól, hogy egyszerre már aligha fognak ünnepelni...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik