Kimmich: Ez az idény erősebb volt, mint amelyikben tripláztunk

B. A. P.B. A. P.
2026.05.07. 07:25
null
Joshua Kimmich szerint a közeljövőben BL-t nyerhet a Bayern München (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a PSG 1–1-es döntetlent játszott a Bayern München vendégeként, így 6–5-ös összesítéssel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, amelyben az Arsenallal csap össze Budapesten. A bajorok részéről Joshua Kimmich elmondta, szerinte sikeres idényt zárt a Bayern München, Jonathan Tah elismerte a PSG érdemeit, míg Vincent Kompany vezetőedző elmondta, mindent megtettek a sikerért.

Joshua Kimmich nem akart a játékvezetővel foglalkozni. „A saját teljesítményünkről szeretnék beszélni, nem a játékvezetőről. Túl sok hibát követtünk el a döntő pillanatokban” – magyarázta a középpályás a mérkőzés után a Sky Germanynek adott interjújában. „A Bayernnél töltött tizenegy évem alatt ez volt eddig a legerősebb idényünk. Az is tény, hogy három vereséget szenvedtünk: az Arsenal, az Augsburg és a Paris ellen az első mérkőzésen. Ez már önmagában is azt mutatja, hogy nagyon-nagyon kiegyensúlyozottan, jó szinten teljesítettünk. Nem hiszem, hogy ez valahogy megrendítene minket, vagy letérítene az útról. Legalábbis amikor ott ülök az öltözőben, az az érzésem, hogy ezzel a csapattal még megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját. Idén már nem, ezért nagy a csalódás, és természetesen azért is, mert tudjuk, hogy az oda vezető út nem egyszerű.”

A 31 éves német így folytatta: „Az idény eddig nagyon-nagyon intenzív volt. Rengeteg kiváló meccsünk volt, és ilyen évek, ilyen idények nem jönnek túl gyakran. A Bayernnél töltött tizenegy esztendőm alatt ez volt eddig a legerősebb évünk, erősebb, mint az akkori triplázós idény. Akkor tulajdonképpen fél évig egyáltalán nem játszottunk jól, aztán a második felében nagyon jó focit játszottunk. Mégis hiszek ebben az állandóságban, ebben a stílusban és ebben a csapatban. Ezért is olyan keserű, hogy ma kiestünk.”

Jonathan Tah, a Bayern München védője így értékelt a BBC Sport oldalán: „Megérdemelték, hogy bejussanak a döntőbe, el kell ismerni az érdemüket. Mindkét mérkőzés szoros volt, de két különböző mérkőzés volt. Nagyon gyorsan vezetést szereztek, aztán hosszú percekig remekül védekeztek. Mi nem gyakoroltunk elég nyomást a védelmükre. Jelenleg nagyon csalódott vagyok. Ahhoz, hogy sikeres legyél, meg kell birkóznod a nehéz pillanatokkal. Nem lehetsz mindig a győztes oldalon. Büszkék lehetünk arra, ahogyan viselkedtünk, és mindent beleadtunk. Jó meccs lesz a döntő, de nem arra a mérkőzésre koncentrálok.”

„Nem volt meg bennünk a gyilkos ösztön támadásban. Nem voltak tiszta helyzeteink, de így is lőhettünk volna gólokat. Csak át kell nézni a túloldalra, a PSG kihasználta a helyzeteit, az első találkozón pár lehetőségből szerzett öt gólt. Nekünk is erre lett volna szükségünk, közel is voltunk a döntőhöz, ám nem tudtuk befejezni a munkát. A gólunk egyértelműen későn jött, már nem maradt időnk egyenlíteni. A szurkolóink odatették magukat, mi voltunk kevesek, főleg a PSG tizenhatosán belül...” – mondta a DAZN-nek a 40 éves Manuel Neuer.

A Bayern München vezetőedzője, Vincent Kompany a TNT Sportsnak nyilatkozva elmondta, mit mondott a játékosainak: „Megértem, ha csalódottak. Úgy gondolom, mindent beleadtunk. Ez egy apró részletekről szóló mérkőzés volt. Az elmúlt két évben ötször játszottunk a PSG ellen, kétszer nyertünk, kétszer ők nyertek, most pedig döntetlen lett az eredmény, szóval minden alkalommal ilyen jellegű mérkőzés volt. Meg kell néznünk néhány olyan szakaszt a két meccsen, amelyeket a játékvezetők döntöttek el. Ez soha nem lehet mentség mindenre, de számít. Ha megnézzük mindkét találkozót, valószínűleg túl sok minden ellenünk szólt. A fiúk mindent beleadtak, és megpróbáltuk felvenni a harcot a fantasztikus PSG-vel.”

„Nem maradtunk el a várakozásoktól. A PSG nagyon jól helyez nyomást az ellenfélre, és a támadói kihasználják a teljes pályát. Nem hiszem, hogy ezt a taktikai elemet sikerült végrehajtaniuk, mert mi jól tartottuk a labdát. Ha megnyertük volna ezt a mérkőzést, akkor az a kérdés merült volna fel, hogy a PSG nem tett meg mindent, amit szokott. Van néhány döntés, amivel nem vagyunk elégedettek. De nagy tisztelet jár a PSG-nek, és gratulálunk nekik. Mindig úgy érzem, hogy megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját. Idén is éreztem. Racionális ember vagyok: a Bayern hatszor győzött. Ez körülbelül hatvan vagy hetven év alatt jött össze, vagyis a Real Madridon kívül a legjobb csapatok esetében is általában tízévente egyszer sikerül. Nem fogok plusz terhet rakni a vállamra, tudom, milyen nehéz ez. Lehetett volna idén. Talán jövőre ezek a részletek a mi javunkra válnak” – zárta gondolatait Kompany.

„Két nap múlva lesz a születésnapom. Nagyon boldog vagyok. Bejutottunk a verseny következő szakaszába, a Bajnokok Ligája döntőjébe. Szeretnénk egy ilyen ajándékot adni a szurkolóinknak” – mondta Luis Enrique, a PSG edzője.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia) 1–1 (0–1)
München, Allianz Aréna, 75 000 néző. Vezette: J. Pinheiro (portugál)
BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Stanisic (A. Davies, 67.), Tah (Kim Min Dzse, 67.), Upamecano (Karl, 85.), Laimer – Pavlovic, Kimmich, Musiala (Jackson, 79.) – Olise, Kane, Luis Díaz. Vezetőedző: Vincent Kompany 
PSG: Szafonov – Zaire-Emery, Marquinhos, Pacho, N. Mendes (Mayulu, 85.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz (Beraldo, 76.) – D. Doué (L. Hernandez, 76.), O. Dembélé (Barcola, 65.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Kane (90+4.), ill. O. Dembélé (3.)
Továbbjutott: a Paris Saint-Germain, 6–5-ös összesítéssel

Legfrissebb hírek

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Aznap este tényleg Budapestre fog figyelni a világ” – Szöllősi György a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.16. 17:20

Vízilabda: mindkét nemnél ott lehet a Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében

Vízilabda
2026.05.16. 10:39

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában

Bajnokok Ligája
2026.05.15. 17:29

Hangolódj a BL-döntőre most szombaton: BL-döntő jegy, BL-trófea, rekordkísérlet és több száz nyeremény vár az Erzsébet téren!

Bajnokok Ligája
2026.05.14. 12:57

„Most egy kicsit élvezzük” – Luis Enriquének csupán egy trófea hiányzik az új PSG-rekordhoz

Francia labdarúgás
2026.05.14. 11:29

A PSG megszerezte története 14. bajnoki címét a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.05.13. 22:58
Ezek is érdekelhetik