Videó: Lemondok a spanyol szövetség éléről – Luis Rubiales

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.10. 22:41
null
Luis Rubiales lemondott az RFEF éléről (Fotó: Getty Images)
Bejelentette lemondását a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) felfüggesztett elnöke, Luis Rubiales. A 46 éves sportvezető az ismert brit tévésnek és újságírónak, Piers Morgannek adott exkluzív interjúban számolt be döntéséről.

„Igen, lemondok, mivel nem tudom folytatni a munkámat. Beszéltem az apámmal és a lányaimmal, akik elmondták, hogy ez már nem rólam szól. A közeli barátaim ezt mondták: »Luis, törődj a méltóságoddal és a jövőddel, lépj tovább, különben olyan embereket bántasz meg, akiket szeretsz, és annak a sportágnak is ártasz, amelyet ennyire szeretsz, nem beszélve mindarról, amit az elmúlt években felépítettél« (a spanyol, portugál, marokkói, ukrán közös pályázat a 2030-as világbajnokság megrendezésére – a szerk). A pályázat sorsa jövő év szeptemberében dől el. Amikor valaki nem csak magára gondol – noha nagyon komoly nyomást kellett kibírnom az elmúlt három hétben –, rájön, hogy a makacs attitűdje fontos harmadik személyeknek is kárt okoz. Ebben a helyzetben ez volt a legintelligensebb döntés, amit hozhattam” – mondta Luis Rubiales, aki ezzel együtt az európai szövetség (UEFA) alelnöki tisztségéről is lemondott.

 


 

A „KISSGATE”-ÜGY EDDIGI TÖRTÉNETE

A 2023-as női világbajnokság augusztus 20-i döntője utáni eredményhirdetésen a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöke, Luis Rubiales szájon csókolta a friss világbajnok spanyol válogatott egyik játékosát, Jennifer Hermosót. Az eset közfelháborodást váltott ki Spanyolországban. Rubiales utóbb azt mondta, hogy a labdarúgó beleegyezett a csókba, és kijelentette, nem fog lemondani a posztjáról. A sportvezetőt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kilencven napra felfüggesztette, a játékos pedig hivatalos közleményt adott ki, amelyben cáfolja Rubialesnek azt a mondatait, miszerint a csókba beleegyezett.

Az elmúlt hetekben Rubiales anyja éhségsztrájkba kezdett, majd az RFEF területi vezetői hivatalos közleményben szólították fel Rubialest a lemondásra, de erre azóta sem került sor. Eközben a spanyol ügyészség is eljárást indított a 46 éves sportvezető ellen annak érdekében, hogy kiderítse, a történtek szexuális bántalmazásnak számítanak-e.

A közelmúltban Twitteren kezdett terjedni egy videó, amelyen Hermoso és válogatottbeli csapattársai az együttes buszán viccelődnek az esettel kapcsolatban – a felvételt nyilvánosságra hozó újságíró, Alvise Pérez fiókját azóta felfüggesztette a közösségi hálózat.

A napokban az RFEF ideiglenes vezetősége hivatalos közleményben kért elnézést a történtekért, lemondásra szólítva fel Rubialest, majd menesztette a női válogatottat világbajnoki győzelemre vezető szövetségi kapitányt, Jorge Vildát.

Nem sokkal ezután Rubialest feljelentette az általa megcsókolt játékos, majd a spanyol ügyészség is vádat emelt az ügyben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik