Spanyolország: folytatják a bojkottot a női válogatott játékosai

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.09.15. 17:01
null
Rubiales döntő utáni tettei megviselték a világbajnok spanyol női válogatott játékosait (Fotó: AFP)
Hiába mondott le a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöki tisztségéről Luis Rubiales, illetve hiába távozott a női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Jorge Vilda, a világbajnok csapat játékosai továbbra is bojkottálják a nemzeti csapatban való szereplést.

A 2023-as női világbajnokság augusztus 20-i döntője utáni eredményhirdetésen Rubiales szájon csókolta a friss világbajnok spanyol válogatott egyik tagját, Jennifer Hermosót, azt megelőzően pedig a spanyol királyné és a 16 éves hercegnő társaságában fogdosta magát a díszpáholyban, illetve más játékosokat is ölelgetett és emelgetett. Az eset közfelháborodást váltott ki, a sportvezetőt a nemzetközi szövetség (FIFA) kilencven napra felfüggesztette, a labdarúgó pedigfeljelentette Rubialest, aki ellen a spanyol ügyészség is vádat emelt.

A válogatott éléről menesztették Jorge Vildát, aki lelkesen támogatta Rubialest, amikor az még a szövetség közgyűlésén azt hangoztatta, hogy nem fog lemondani. Vilda utódja korábbi segítője, Montse Tomé lett, de mélyre kell ásnia, hogy összeállítsa az első keretét.

Összesen 81 korábbi és aktív játékos írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint amíg Rubiales az elnök és Vilda a kapitány, nem szerepelnek a válogatottban. Az aláírókból 41 aktív, és köztük van a világbajnokságot megnyerő csapat 23 tagja is.

Most, hogy közelegnek a Svédország és Svájc elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések (egyben olimpiai selejtezők), és keretet kellene hirdetni, a játékosok a szövetségnek címzett levelükben nyomatékosították, hogy folytatják a bojkottot, mert még nem állnak készen a visszatérésre. Alexia Putellas, a Barcelona és a válogatott középpályása garanciát kér arra, hogy a futballban és más sportágakban is fellépnek a hasonló atrocitások ellen.

Legfrissebb hírek

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Mbappé ismét betalált, a Real Madrid az Alavés otthonában szerzett három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.12.14. 22:57

IFFHS: sorozatban harmadszor is Aitana Bonmatí a világ legjobb női labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:20

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 23:04

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 23:04

A válogatott edzésén törte lábát a háromszoros aranylabdás

Minden más foci
2025.12.01. 13:02

Hiába Mbappé gólja, zsinórban harmadik bajnokiját sem tudta megnyerni a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.30. 22:58
Ezek is érdekelhetik