Real Madrid: úgy érzik, itt az ideje kínai játékost venni

Vágólapra másolva!
2015.07.22. 13:56
Kínai tehetséget készül szerződtetni a Real Madrid: a kiszemelt labdarúgó Lin Liang-ming. A Real a napokban két felkészülési mérkőzés kedvéért Kínába érkezik, vezetői e látogatást használják ki a vásárlási szándék hivatalos bejelentésére – írja az AS spanyol sportlap.

A 19 éves középpályás – akit korosztálya legnagyobb kínai tehetségének tekintenek – öt évre ír alá a madridiaknak, de a következő szezont még nem tölti az első csapatnál: vagy a Castillához irányítják Zinedine Zidane keze alá, vagy marad kölcsönjátékosként jelenlegi csapatában, a Kuangcsou R&F kötelékében.

A nyilvánvalóan a marketingszempontokat sem figyelmen kívül hagyó, a Real és a sportág kínai népszerűségére egyaránt építő ügylet keretében a madridiak 300 000 eurót fizetnek a kantoni klubnak. Lint vitte volna a Kuangcsou Evergrande és a Santung Luneng is, jóval többet is fizettek volna érte, de a játékos szemében egyik ajánlat sem versenghetett a Realéval – tudta meg az AS.

A madridiak jelenleg Ausztráliában tartózkodnak, szombaton érkeznek Kantonba, ahol július 27-én megmérkőznek az Interrel, majd átruccannak Sanghajba, ahol a Milan lesz az ellenfelük.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik