Real Madrid: megállapodtak a 16 éves tehetséggel – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.12.08. 17:10
null
Endrick 2024 nyarán csatlakozhat a Real Madridhoz (Fotó: Getty Images)
Szóbeli megállapodást kötött a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid a Palmeiras 16 éves tehetségével, Endrickkel – számolt be a hírről Twitter-oldalán Fabrizio Romano, átigazolásokkal foglalkozó olasz újságíró.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy több topklub is szerette volna soraiban tudni a Palmeiras 16 éves csatárát, Endricket. A versenyt végül a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája címvédője, a Real Madrid nyerte – állítja Fabrizio Romano. Az olasz újságíró értesülései szerint a blancók 60 millió eurót fizettek a brazil játékosért, de különböző adók miatt a végső összeg a 72 milliót is elérheti. Romano azt is kiemeli, hogy hivatalosan semmi sincs még aláírva, ugyanakkor a megegyezés már megtörtént.

A Real Madrid vasárnap, vagy a jövő hét elején jelentheti be hivatalosan is Endricket, a tervek szerint a szerződése hat évre szól majd, 2030-ig. A csatár legkorábban csak 2024 nyarán húzhatja magára a habfehér mezt, ugyanis ekkor csatlakozik a fővárosi gárdához, ennek az oka pedig az a brazil átigazolási szabály, amely szerint a játékosok 18 esztendős koruk előtt nem igazolhatnak külföldre.

Legfrissebb hírek

A Libertadores-kupa után a bajnoki címet is megnyerte a Flamengo

Minden más foci
2025.12.04. 09:22

A Flamengo negyedszer nyerte meg a Libertadores-kupát

Minden más foci
2025.11.30. 09:26

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 22:37

Angol klubok legyeskednek a Palmeirasban hamvaiból feltámadó brazil csatár körül – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.03. 15:54

Endricket kölcsönadhatja a Real Madrid – meg is van a befutó?

Spanyol labdarúgás
2025.11.01. 12:23

Történelmi fordítás után döntőben a Palmeiras – ismét brazil uralom a Libertadores-kupában

Minden más foci
2025.10.31. 10:03

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik