Real: korábbi csapattársa ezt üzeni a Juventusba tartó CR-nek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.09. 16:39
Már napok óta attól hangos a nemzetközi sajtó, hogy a Real Madrid első számú sztárja, Cristiano Ronaldo hamarosan távozik a spanyol fővárosból, és Olaszországba teszi át székhelyét, ahol a Juventus játékosa lesz. Most korábbi csapattársa, a vele még a Manchester Unitednél együtt futballozó Patrice Evra – aki három évig volt a „zebrák” játékosa – adott tanácsot az oroszországi vb-n a nyolcaddöntőben kieső klasszisnak.

„Mindenki azt kérdezi, mit gondolok ezzel kapcsolatban. Nem beszéltem Cristianóval erről, de azt tanácsolom, ha 2050-ig akar játszani, menjen a Juventusba. Nincs más csapat, ahova muszáj lenne mennie. Ilyen egyszerű.”

„Hálás vagyok a Juvénak, mert azt, hogy Manchesterből távozva továbbra is nyerni tudtam és lendületben maradtam, neki köszönhetem. Nem szabad arra a tányérra köpni, amelyből valaha ettél, szóval a Juventus mindig a szívemben lesz.”

„Szóval, Cristiano, azt mondom, hozd meg a helyes döntést. Tudod, mennyire szeretnek az olaszok, de ez áldozatokkal is jár. Ha a Juvéhoz mész, dolgoznod kell, mégpedig keményen. Nem tudják, mi az a vakáció.”

„De ez a döntés. Akár 2050-ig, akár csak egy kis időre akarsz maradni. Ha a Juventusba mész, ott leszel a következő világbajnokságon. És nem kabalafiguraként, hanem főszereplőként.”

CR vételárával kapcsolatban úgy tudni, a 100 millió eurós összeg nem képezi alku tárgyát, igaz, a Juventus így sem ússza meg ennyire olcsón, ugyanis Cristiano Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes 20 és 25 millió euró közötti összeget kap a Juventustól azért, mert januárban kiharcolta a Real Madridnál, hogy 100 millió euróért elengedje az ötszörös aranylabdást.

A portugál labdarúgó állítólag elégedetlen azzal, hogy a Real Madridban csupán 21 millió eurót keres, miközben a Barcelona az ősszel 45 millióra emelte Lionel Messi fizetését, de Neymar is 37 milliót kap a PSG-ben. Ronaldo abban bízott, hogy a 2017-es Aranylabda elnyerése után változás következik be, ám mivel a klub az ő igényeinek rendezése helyett inkább Neymar megszerzésének gondolatával kacérkodott, megharagudott a vezetőkre, elsősorban Pérezre. A Juventusnál évente 30 millió eurót kereshet majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik