Real: Cristiano Ronaldo innen vonul vissza - állítja ügynöke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 10:10
null
Ügynöke szerint Cristiano Ronaldo már nem hordja más klubcsapat mezét a Real Madridén kívül (Fotó: Reuters)
Jorge Mendes, Cristiano Ronaldo ügynöke szerint a portugál labdarúgó nem megy a Manchester Unitedhez, mert a Real Madridnál fejezi be pályafutását.

Az elmúlt hetekben több olyan hír is szárnyra kapott, mely szerint Cristiano Ronaldo visszatér korábbi klubjához, a Manchester Unitedhez, de ha nem is most, akkor két éven belül, és maga a játékos is többször utalt erre. Jorge Mendes, a labdarúgó ügynöke szerint azonban sem most, sem később nem lesz ismét „vörös ördög” a támadóból.

„Nincs még egy ilyen labdarúgó a világon, mint ő, minden nap egyre jobb lesz, sőt, negyvenéves koráig fejlődik – mondta Mendes a Cadena COPE rádiócsatornának CR-ről. – Cristiano igazán boldog a Real Madridnál és mindig is az volt. Az összes rekordot megdönti, és innen vonul majd vissza.”

„Még most is különleges helyet tölt be a szívében a United, mivel hat évet eltöltött ott, de most már csak a Real Madridért dobog a szíve, és örökké itt akar maradni. Az igaz, hogy tiszteli azokat, akik még mindig szeretik korábbi klubjánál, de az érdekei már a Madridhoz fűzik.”

Mendest arról is kérdezték, hogyan birkózik meg a Ronaldóért tett ajánlatok sokaságával.

„Nem kapok érte annyi ajánlatot, mint sokan gondolnák. A legtöbb csapat tisztában van vele, hogy Cristianót lehetetlen elcsábítani a Real Madridtól, ezért nem éri meg energiát ölni a próbálkozásba. Ronaldo álma az, hogy újabb Bajnokok Ligája-trófeát nyer, és a céljait mindig azonnal el szeretné érni. Elképesztő sportember, képtelenség nála jobbat találni.”

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
8 órája

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57
Ezek is érdekelhetik