Labdarúgás: Fernando Torres megtalálta a búcsú ideális időpontját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.23. 10:42
null
Fernando Torres ikonikus pillanatot keresett és talált a búcsúra (Fotó: AFP)
Miután pénteken hivatalosan is bejelentette visszavonulását Fernando Torres, a Szagan Toszu világ- és Európa-bajnok csatára vasárnap egy tokiói sajtótájékoztatón arról beszélt, pályafutása sokkal többről szólt annál, mint a nagy trófeák megnyerése.

 

„Miután a bejelentésemet követően megnéztem, hogyan reagált rá a futballvilág, azt mondom, nagyon büszke vagyok mindenre, amit a karrierem során elértem. Néha a labdarúgók csak a trófeákra összpontosítanak, én is ezt tettem a múltban. A lehető legtöbbet szerettem volna megnyerni. De most, hogy itt a vége, és visszatekintek a pályafutásomra, úgy vélem, a legjobb dolog, amit elértem, az volt, hogy mindenki tisztelt”nyilatkozta.

A 35 éves játékos a pályafutását az Atléticónál kezdte, majd 2007-ben Angliába igazolt, négy évig volt a Liverpool, négy évig pedig a Chelsea játékosa. Később megfordult a Milannál, majd rövid időre visszatért az Atléticóhoz, 2018 óta pedig a japán Szagan Toszuban szerepelt.

A jelenleg is zajló idényben eddig 11 mérkőzésen lépett pályára, és nem szerzett gólt. A visszavonulását éppen azzal indokolta, hogy nem tud már olyan jeleket felfedezni magán, amely indokolná a folytatást.

Az utolsó mérkőzését augusztus 23-án a Vissel Kobe ellen játssza, amelyben korábbi csapattársai, Andrés Iniesta és David Villa is szerepelnek. Ezután tanácsadóként segítené klubját.

„Azt hiszem, nagyszerű érzés lesz egy olyan meccsen elbúcsúzni, amelyen két jó barát is ott lesz, akikkel kicsit közösen is emlékezhetünk. Ikonikus pillanatot kerestem a búcsúra, azt hiszem, ez az lesz” – tette hozzá.

null

null



 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a válogatottságtól Lionel Messi

Minden más foci
2 órája

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
3 órája

José Mourinho: Vinícius Júnior képes kontrollálni a reakcióit

Spanyol labdarúgás
2026.08.25. 13:15

Atlético Madrid: továbbra sincs esély Julián Álvarez távozására – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 12:24

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

A második félidőben döntött az Atlético a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 23:05

„Egy vagyok közületek!” – José Mourinhót titokban bemutatták a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.18. 15:23

Julián Álvarez nélkül készül az Atlético a Málaga ellen, Simeone elmondta az okokat

Spanyol labdarúgás
2026.08.18. 13:32