Courtois-parádé és Casemiro-fejes(ek) – a Real Madrid kiszenvedte a győzelmet

Vágólapra másolva!
2021.02.20. 20:45
null
Alaposan megnehezítette a Real Madrid dolgát a Valladolid (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 24. fordulójának szombati záró mérkőzésén a Real Madrid Casemiro fejes góljával idegenben győzte le a Real Valladolidot.

 

LA LIGA
24. FORDULÓ

Real Valladolid–Real Madrid 0–1 (0–0)
Valladolid, José Zorrilla Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Cuadra Fernández
VALLADOLID: Masip – Luis Pérez, Joaquín, Bruno González, Nacho Martínez – Rubén Alcaraz (Fede, 84.), Mesa (Kodro, 73.) – Janko (Jota, 61.), Kike Pérez (Óscar Plano, 84.), Orellana – Sergi Guardiola (Weissman, 73.). Vezetőedző: Sergio González
REAL MADRID: Courtois – Lucas Vázquez, Varane, Nacho, F. Mendy – Kroos, Casemiro, Modric – Asensio (Arribas, 66.), Mariano Díaz (Hugo Duro, 66.), Vinícius Júnior (isco, 66.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: Casemiro (65.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Izgalmasan indult a találkozó, amelynek első perceiben a Real Valladolid veszélyeztetett. A 8. percben Courtois-nak kellett két védést is bemutatnia, majd az azt követő szöglet után harmadszor is meg kellett villantania a klasszisából.


Néhány perccel később Marco Asensio révén a Real Madrid is helyzetbe került, ám lövése magasan a kapu fölé szállt. Az első félidőben Mariano Díaz kétszer is a hazaiak kapujába talált, ám mind a kétszer lesről tette ezt, így a játékvezető a gólokat utólag érvénytelenítette. A 39. percben Casemirót találta meg Kroos szabadrúgása, ám a brazil középpályás a kapu torkából fölé bólintott. A csapatok előtt több helyzet már nem adódott, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak a szünetre.

A fordulás után pár perc elteltével Casemirót találták meg a társak, ám ő ismét nem találta el fejjel a kaput – ezúttal mellé bólintott. Nem úgy a 65. percben, amikor Kroos beadását már a kapuba juttatta a brazil, így harmadik próbálkozásra összejött neki a fejes gól (0–1).


A második játékrészben a legnagyobb hazai gólszerzési lehetőség az 55. percben adódott, amikor Mendy érthetetlen ötlettől vezérelve ívelte a labdát a saját tizenhatosán belülre, amelyre Orellana csapott le és lőtt kapásból, ám lövését hatalmas bravúrral Courtois hárítani tudta.


Győzelmének köszönhetően a Real Madrid három pontra megközelítette az élen álló Atlético Madridot – igaz, egy meccsel többet játszva – és hat ponttal ellépett a kettővel kevesebbet játszó FC Barcelonától. A Valladolid maradt a kieső helyen.


Korábban
Atlético Madrid–Levante 0–2
(Morales 30., Jorge de Frutos 90+5.)
Elche–Eibar 1–0 (Dani Calvo 33.)
Valencia–Celta Vigo 2–0 (Manu Vallejo 90+4., Gameiro 90+8.)
Kiállítva: Rubén Blanco (Celta Vigo, 64.)

Vasárnap
14.00:FC Barcelona–Cádiz (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
16.15: Real Sociedad–Deportivo Alavés (Tv: Spíler2)
18.30: Huesca–Granada (Tv: Spíler2)
21.00: Athletic Bilbao–Villarreal (Tv: Spíler2)

Hétfő
21.00:
Osasuna–Sevilla (Tv: Spíler2)

Pénteki eredmény
Real Betis–Getafe 1–0 (Borja Iglesias 84. – 11-esből)
Kiállítva: William Carvalho (Betis, 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid23174245–16+2955
2. Real Madrid24164442–19+2352
3. FC Barcelona22144449–21+2846
4. Sevilla22143532–16+1645
5. Real Sociedad23108537–20+1738
6. Villarreal23812332–24 +836
7. Betis241131032–38 –636
8. Levante24710734–33 +131
9. Granada2386927–38–1130
10. Celta Vigo2478929–36 –729
11. Athletic Bilbao22841032–26 +628
12. Valencia2469930–32 –227
13. Osasuna23671022–31 –925
14. Getafe24661217–30–1324
15. Cádiz23661120–39–1924
16. Deportivo Alavés23571120–34–1422
17. Eibar24491119–27 –821
18. Elche2249920–31–1121
19. Valladolid24491122–35–1321
20. Huesca232101118–33–1516

 

PERCRŐL PERCRE

KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!

90+3. PERC: VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! CASEMIRO GÓLJÁVAL NYERT A REAL MADRID! 0–1

90+2. perc: Hugo Duro szabálytalankodott az ellenfél tizenhatosánál.

90. perc: Három perc a ráadás.

88. perc: Nem jut a madridi kapu közelébe a Valladolid.

85. perc: Rögvest sárga lapot kapott Óscar Plano szabálytalanságért.

84. perc: Alcaraz és Kike Pérez helyére érkezik Fede és Óscar Plano.

82. perc: A bekapott gól óta visszaesett a Valladolid játéka.

79. perc: Arribas most beírta magát a jegyzőkönyvbe, sárga lapot kapott.

78. perc: Arribas előtt ment el a labda. Lezárhatta volna a mérkőzést a Madrid!

77. perc: Orellana reklamálásért megkapja a sárga lapot.

75. perc: Weissman dobta fel magát a tizenhatoson belül. Nincs tizenegyes!

73. perc: Mesa helyére Kodro érkezik, míg Guardiolát Weissman váltja.

72. perc: Nacho Martínez is sárga lapot kap.

72. perc: Most beszorulnak a hazaiak.

69. perc: Lucas Vázquez is „besárgult”.

66. perc: Hármat cserélnek a vendégek: Mariano helyére HugoDuro, Asensio helyére Arribas, míg Vinícius Júnior helyére Isco érkezik a pályára.

Kroos oldalszabadrúgására remek ütemben érkezett és fejelt közelről Casemiro a hosszúba!


65. PERC: GÓL – KROOS SZABADRÚGÁSA UTÁN CASEMIRO EZÚTTAL MÁR A KAPUBA BÓLINTOTT! 0–1

64. perc: Hármas cserére készülődik a Madrid.

61. perc: Janko helyére Jota érkezik.

61. perc: Alcaraz kapott sárga lapot, aki így kihagyja a következő meccset.

60. perc: Az utóbbi percekben a hazaiaknál van többet a labda.

58. perc: Felbátorodott a Valladolid.

55. perc: Ferland Mendy érthetetlen ötlettől vezérelve ívelte a labdát a saját tizenhatosán belülre, amelyre egy hazai játékos, Orellana lecsapott és kapásból tüzelt. A lövést hatalmas bravúrral Courtois hárítani tudta, így továbbra sincsen gól a mérkőzésen.

53. perc: Mariano elől csenték el a labdát a hazai védők, amivel ziccert akadályoztak meg.

51. perc: Lucas Vázquez tologatta a kapu irányába a labdát, majd lőtt 20 méterről ballal, ám a rövid sarokba tartó lövésére könnyedén ért oda Masip.

50. perc: Ismét Casemiro fejelhetett, ám ezúttal a kapu mellé bólintott.

49. perc: Bruno González tisztázott szögletre.

48. perc: Vinícius Júnior megpattanó lövését fogta könnyedén Masip.

46. perc: Nem történt csere a szünetben.

46. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!


45+1. PERC: MASIP FELÍVELÉSE UTÁN VÉGET ÉRT AZ ELSŐ JÁTÉKRÉSZ! 0–0

45 perc: Egy percet pakol rá a találkozó főnöke!

44. perc: Egy labdaszerzés után Kike Pérez ívelt a kapu irányába a kezdőkörből, ám próbálkozása alaposan lecsúszott.

41. perc: A Valladolid végezhetett el az oldalvonal mellől szabadrúgást, ám helyzet nem alakult ki a beadás után.

39. perc: Kroos beadása után Casemiro érkezett üresen és fejelt közelről a kapu fölé. Hatalmas lehetőség maradt ki!


38. perc: Masip ahogy rohant a labdáért, a tizenhatos sarkánál kilépett ajátékszerrel, így madridi szabadrúgással folytatódhat a játék.

35. perc: Vinícius Júniort rúgták fel a hazaiak. Elmaradt a sárga lap.

33. perc: A Real Madridnak még mindi nincs kaput eltaláló lövése!

30. perc: Ismét a hálóban a labda, ezúttal is Mariano által. A játékvezető viszont újfent les miatt annullálta a találatot, mivel a támadó Modric passzánál előrébb helyezkedett a védőjénél. Marad a 0–0!

30. perc: Kike Pérez fejesét fogta könnyedén Courtois.

28. perc: Gyorsan járatták a vendégek a labdát a tizenhatos környékén, ám lövőhelyzetet végül nem tudtak kialakítani.

26. perc: A kisszöglet után a királyi gárda kontrázhatott.

25. perc: A Valladolid készülhet szöglethez.

23. perc: Mariano vette be a kaput ziccerből, ám les miatt annullálva lett a támadó találata. Marad a 0–0!

22. perc: Asensio beadását blokkolták a haziak. A gyors kiszöglet után Masip kezében pihent meg a labda.

20. perc: Lucas Vázquez beadására nem érkezett társ.

18. perc: Asensio hibázott zirccerben, ám végül a játékvezető az asszisztensének jelzésére befújta a lest.

17. perc: A Szöglet után egészen Courtois-ig kerül hátra a labda.

16. perc: Modric beadását tisztázta fejjel szögletre Joaquín.

15. perc: Noha csak 25 százalékban van a labda a hazaiaknál, már három kaput eltaláló lövésnél tartanak!

12. perc: Asensio vezette a szélről befelé a labdát, majd lőtt 20 méterről kapura, ám lövése magasan elkerülte a kaput.

10. perc: Jó iramú eddig a mérkőzés!

8. perc: A szöglet után ismét Courtois-nak kellett védenie. Nagy nyomás alatt volt a madridi kapu!

7. perc: Két bravúrt is be kellett mutatni Courtois-nak! Hatalmas lehetőségek maradtak ki, de nem született meg a hazaiak vezetőtalálata.


6. perc: Nehezen tudja megtartani a labdát a Valladolid.

4. perc: A szabadrúgás után Kroos elé került a labda, aki kb 20 méterről kapásból a kapu fölé tüzelt.

3. perc: Lucas Vázquezt borították fel a hazaiak. Jár a szabadrúgás jobb oldalról.

2. perc: Nem alakult ki veszély a sarokrúgás után.

2. perc: A mérkőzés első szöglete következhet. A Real Madrid rúgja.

1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A Valladolid lila-fehér mezben látható, míg a Real Madrid a sötét szettjében lép ma pályára.

ELŐZMÉNYEK


Jó formában várhatja a Valladolid elleni bajnokit a Real Madrid. Zinédine Zidane együttese legutóbbi három találkozóját egyaránt megnyerte, s az utolsó öt mérkőzéséből négyet is győzelemmel abszolvált. Idegenben különösen jól megy a fővárosi csapatnak, amely csupán egyszer kapott ki az otthonától távol. Az Atlético Madrid pontvesztései miatt egy meccsel többet játszva ugyan, de három pontra megközelíthetik Zidane-ék Diego Simeone csapatát, amellyel ismét kiélezetté tehetné a bajnoki címért folytatott küzdelmet.

Hiába azonban a jó szereplés, Karim Benzema hiányát megérezheti a Real. Zidane pénteken közölte, hogy az idény eddigi tétmérkőzésein 17 gólos francia támadó ma biztosan nem lesz bevethető, az pedig még kérdéses, hogy jövő szerdán, az Atalanta elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős összecsapáson pályára léphet-e. A 33 esztendős Benzema kihagyta a királyi gárda pénteki edzését, ennek oka helyi médiaértesülések szerint egy csütörtökön előjött bokaprobléma. Zidane nem tért ki a kihagyás várható hosszára.

A Real Madrid első keretéből immár kilencen hiányoznak, köztük Benzema mellett a csapatkapitány Sergio Ramos, illetve Eden Hazard. Zidane leszögezte: noha minden sérülés kifejezetten rosszul jön, mégsem a kimaradókra koncentrálnak, hanem azokra a futballistákra, akik bevethetők. Kiemelte: még két sorozatban versenyben vannak, és mindkettőben a végsőkig fognak küzdeni.


A Valladolid ezzel szemben a kiesés elkerüléséért harcol. Az együttes a 19. helyen áll a tabellán, viszont csak rosszabb gólkülönbsége miatt nincs nem kieső helyen. A mezőny az alsóházban nagyon szoros, a 13. Osasuna is csupán négy pontra van a 19. helytől. A Valladolid a bajnoksgában legutóbb január 2-án nyert, akkor a Getafe-t győzte le. Azóta hat bajnokin egyszer sem nyert, három döntetlen mellett három vereség a mérlege.

Az elmúlt évek eredményei bizakodásra adnak okot Zidane-éknak, hiszen a Real Madrid a legutóbbi öt meccséből négyet megnyert a Zorrillában, egyen pedig döntetlent ért el. A Valladolid utoljára 2008 novemberében győzte le a Realt, akkor a bajnokságban hazai pályán 1–0-ra.


ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A REAL VALLADOLID–REAL MADRID LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik