La Liga: Tebasék közleményben reagáltak a CVC-szerződésről szóló hírekre

M. B.M. B.
2023.06.10. 17:16
null
Illusztráció: Getty Images
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) közleményben reagált azokra a hírekre, melyek szerint a madridi bíróság illegálisnak minősítette a ligának a CVC nevű befektetési alappal kötött szerződését.


„A napokban kihirdetett döntés csupán azt tárgyalja, hogy a La Liga 2021. augusztus 12-i közgyűlésén elfogadott határozat elfogadásakor volt-e bármilyen formai, eljárásbeli rendellenesség. A szóban forgó megegyezés felül lett bírálva, így magától értetődő, hogy minden formai hiányosság utólag javításra került. (...) A jelenlegi ügyben kiemelt formai hibák a liga 2021. december 10-i közgyűlésén kerültek kijavításra, amikor a szerződés végleges változatát elfogadták. (...) Ennek a döntésnek semmilyen hatása nincs a Boost La Liga Projektre (a CVC-vel kötött szerződésre – a szerk.), ennek értelmében a Madridi Tartományi Bíróság már korábban elutasította az ellenünk benyújtott kereseteket. A fent megfogalmazott értelmében – valamint abból kiindulva, hogy a jelenlegi döntés nem jogerős – a La Liga fellebbezést nyújt be a Tartományi Bíróságnál”
– áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Legfrissebb hírek

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
10 perce

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
6 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19