K. Zs.
2023.05.27 21:01 Frissítve: 2023.05.27 23:31

La Liga: Rodrygo duplájával fordított, nyert a Real Madrid

A Real Madrid korán hátrányba került, de aztán 2–1-re győzött a Sevilla vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 37. fordulójának szombat esti mérkőzésén, amivel megerősítette pozícióját a tabella második helyén. A Sevilla vereséggel hangolt a szerdai, budapesti Európa-liga-döntőre.

Rodrygo (balra) két gólt ünnepelhetett (Fotó: AFP)

 

Sevillát jeges eső áztatta szombat délután, de ha nedves, csúszós talajon is, időben el lehetett kezdeni a mérkőzést. És a hazaiak nagyon is elkezdték! A 3. percben a bal oldalon épült a sevillai akció, a madridi védelem kétszer mentett, ám a második kipattanóból Rafa Mir már elegánsan a jobb felső sarokba emelt, 1–0.

Az első félidő játékidejének 70 százalékában a Realnál volt a labda, nem mondható tehát váratlannak, hogy a szünetre már döntetlennel mentek a felek. Rodrygo a 15. percben még kihagyott egy nagy helyzetet (közelről a kapu mellé lőtt), ám a 28. percben már jól találta el a labdát – 23 méteres szabadrúgásból a bal alsóba lőtt, 1–1.

Nem sokon múlt, hogy a hazaiak visszaszerezzék az előnyt, csakhogy a 36. percben Erik Lamela remek lapos lövése nyomán a labda a bal kapufát találta telibe.

A második játékrész első veszélyes lehetősége is Lamela előtt adódott, de labdája elkerülte a kaput. Ebben az időszakban a Sevilla többet tartózkodott a madridi térfélen, mint korábban, a 69. percben például jó helyről végezhetett el szabadrúgást, ám a beívelést lekapcsolták a vendégek, gyors kontrát indítottak, Toni Kroos mesterien ugratta ki Rodrygót, aki két csellel megbolondította Gonzalo Montielt, majd 11 méterről a bal alsó sarokba helyezett, 1–2.

Egy kis stat: második góljával Rodrygo 16–15-ös vezetést szerzett önmaga ellen – másképp: a Real színeiben már több (16) gólt szerzett a spanyol bajnokságban (107 mérkőzés), mint a Bajnokok Ligájában (38 mérkőzés, 15 gól). Opta 

A Sevilla harcolt az egyenlítésért, de a 83. perctől emberhátrányban – a Dani Ceballos elleni rossz ütemű becsúszásáért Marcos Acuna piros lapot kapott –, ami az esélyeit jelentősen roncsolta, a kakaskodások miatt (is) kilencpercesre nyúlt ráadásban inkább a Real játékosainak lábán járt a labda. A madridiak négyes idegenbeli vereségsorozatot (három bajnoki, egy BL-meccs) zártak le.

A két csapat legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzése közül egyet sem nyert meg a Sevilla, a Real Madrid viszont nyolcat is.

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (YT-ÁTKATTINTÁSSAL TEKINTHETŐ MEG)

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ, szombati mérkőzés
Sevilla–Real Madrid 1–2
(Rafa Mir 3., ill. Rodrygo 29., 69.)
Kiállítva: Acuna (Sevilla, 83.)

A VASÁRNAPI PROGRAM
19.00:
Almería–Real Valladolid
19.00: Athletic Bilbao–Elche
19.00: Atlético Madrid–Real Sociedad
19.00: Cádiz–Celta Vigo
19.00: FC Barcelona–Mallorca
19.00: Getafe–Osasuna
19.00: Girona–Real Betis
19.00: Rayo Vallecano–Villarreal
19.00: Valencia–Espanyol

AZ ÁLLÁS 
  1. FC Barcelona 36 27   4   5 66–18 +48 85
  2. Real Madrid 37 24   5   8 74–35 +39 77
  3. Atlético Madrid 36 22   7   7 66–30 +36 73
  4. Real Sociedad 36 20   8   8 48–32 +16 68
  5. Villarreal 36 19   6 11 56–36 +20 63
  6. Real Betis 36 16   8 12 43–39   +4 56
  7. Athletic Bilbao 36 14   8 14 46–41   +5 50
  8. Osasuna 36 14   8 14 34–39   –5 50
  9. Girona 36 13 10 13 56–51   +5 49
10. Sevilla 37 13 10 14 46–52   –6 49
11. Mallorca 36 13   8 15 34–40   –6 47
12. Rayo Vallecano 36 12 10 14 43–49   –6 46
13. Valencia 36 11   7 18 39–42   –3 40
14. Celta Vigo 36 10 10 16 41–51 –10 40
15. Almeria 36 11   6 19 46–62 –16 39
16. Getafe 36   9 11 16 32–44 –12 38
17. Cádiz 36   9 11 16 28–52 –24 38
18. Valladolid 36 11   5 20 33–63 –30 38
19. Espanyol 36   8 11 17 47–64 –17 35
20. Elche 36   4   9 23 28–66 –38 21

 

2023.09.21 23:28:30

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Brit-szigetekről érkezett három legutóbbi világsztár, Michael Owen, David Beckham és Gareth Bale talán egyike sem találta meg ilyen gyorsan a közönség szívéhez vezető utat, ennyire egyöntetű elfogadottságnak pedig meglehet, egész itteni karrierjük alatt nem örülhettek, mint Jude Bellingham hat tétmérkőzést követően.

2023.09.17 13:17:04

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Korán vezetést szereztek a vendégek, de a madridiak a második félidőben kétszer is betaláltak, így továbbra is hibátlanok.

2023.09.16 19:54:03

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A Barcelona remekül használta ki a helyzeteit, a sevillai csapat kevés ellenállást tanúsított.

2023.08.13 08:45:38

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Sorozatban negyedik alkalommal sem tudtak kapuba találni a katalánok a Getafe otthonában.

2023.08.12 13:40:07

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Jude Bellingham góllal debütált, a „királyi gárda” pedig az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát Bilbaóban.