La Liga: nem bírt egymással a Valencia és a Rayo Vallecano

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 18:11
null
Az utolsó pillanatokban kis híján a győzelmet is megszerezte a Rayo Vallecano (Fotó: Getty Images)
Az első félidőben egy büntetőből szerzett góllal noha előnybe került a Valencia, de a Rayo Vallecano egyenlíteni tudott, így 1–1-es döntetlennel zárult a két csapat összecsapása a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 15. fordulójában.

 

A 14. percben Unai López szerezhette volna meg a vezetést a vendégeknek, de lövése elkerülte a kapu bal oldalát. Három perccel később aztán ez megbosszulta magát, hiszen a játékvezető a videobíró segítségével büntetőt ítélt a Valencia javára, amit aztán Carlos Soler értékesített.

A fordulás után a RayoVallecano támadójátéka is élénkebb lett, és a 64. percben Isi Palazón révén egyenlíteni tudott a vendég együttes. Négy perccel később aztán a hazaiak ismét Carlos Soler révén kerülhettek volna ismét előnybe, deDimitrievszki védett. Kilenc perccel a rendes játékidő vége előtt aztán Foulquier hibázott közvetlen közelről.

Végül a 89. percben Andrés Martín megszerezhette volna a vezetést, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

LA LIGA
15. FORDULÓ
SZOMBAT
Valencia–Rayo Vallecano 1–1
(Carlos Soler 19. – 11-esből, ill. Isi Palazón 64.)
Mallorca–Getafe 0–0

Később
21.00: Villarreal–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Korábban

Deportivo Alavés–Celta Vigo 1–2 (Joselu 21., ill. Santi Mina 11., Iago Aspas 70.)

VASÁRNAP
14.00:Real Betis–Levante (Tv: Spíler2)
16.15: Espanyol–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18.30: Cádiz–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐ
21.00: Osasuna–Elche

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Athletic Bilbao–Granada 2–2 (Raúl García 10., Luís Maximiano 76. – öngól, ill. Machís 25., Jorge Molina 34.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 13 9 3 1 32–14 +18 30
2. Real Sociedad 14 8 5 1 19–10 +9 29
3. Sevilla 13 8 4 1 23–9 +14 28
4. Atlético Madrid 13 7 5 1 22–13 +9 26
5. Rayo Vallecano 15 7 3 5 23–16 +7 24
6. Betis 14 7 3 4 22–17 +5 24
7. Barcelona 13 5 5 3 20–15 +5 20
8. Athletic Bilbao 14 4 8 2 13–10 +3 20
9. Valencia 15 4 7 4 22–21 +1 19
10. Osasuna 14 5 4 5 14–18 –4 19
11. Espanyol 14 4 5 5 14–14 0 17
12. Villarreal 13 3 7 3 15–13 +2 16
13. Celta Vigo 15 4 4 7 16–19 –3 16
14. Mallorca 15 3 7 5 14–22 –8 16
15. Alavés 14 4 2 8 11–19 –8 14
16. Granada 14 2 6 6 14–22 –8 12
17. Cádiz 14 2 6 6 12–23 –11 12
18. Elche 14 2 5 7 11–20 –9 11
19. Getafe 15 2 4 9 10–19 –9 10
20. Levante 14 7 7 12–25 –13 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik