La Liga: megszakadt a Real Sociedad bravúros szériája

K. B.K. B.
2021.11.28. 18:13
null
Az Espanyol Yangel Herrera góljával legyőzte a Real Socidedadot (Fotó: AFP)
A Ferencvárost az Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában, csütörtökön 2–0-ra legyőző Real Betis hazai pályán a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) mostani idényében eddig még nyeretlen Levante ellen fordított, s nyert 3–1-re vasárnap. A tabella második helyezettje, a Real Sociedad 13 meccs óta tartó veretlenségi sorozata megszakadt a ligában, mivel 1–0-ás vereséget szenvedett az Espanyol otthonában.

 

A vezetést Shkodran Mustafi révén már a 7. percben megszerezték a vendégek, ám a folytatásban a Betis átvette az irányítást, s végig uralta a mérkőzést. Az első gólra mégis viszonylag sokáig, az 54. percig kellett várnia Manuel Pellegrini csapatának, ekkor Juanmi egyenlített. A csatár nem sokkal később idénybeli hetedik és nyolcadik gólját is megszerezte, és ezzel beállította a 3–1-es végeredményt. A Betis ezzel a győzelemmel a 4. helyre jött fel a tabellán (az Atlético Madrid este még visszaelőzheti – a szerk.), a Levante pedig továbbra is sereghajtó.

Kiegyenlített mérkőzést játszott egymással az Espanyol és a Real Sociedad. Az első félidőben a vendégek a riválisuknál többet birtokolták a labdát, ráadásul a kapura lövésekben is jobban teljesítettek, gól azonban nem született. A második 45 percben ritmust váltottak a hazaiak, aktívabb és hatékonyabb játékot mutattak. Ennek a 77. percben meg is lett az eredménye, ekkor Yangel Herrera talált be, s mint kiderült, ez a gól egyben az 1–0-ás győzelmet is jelentette. A Real Sociedad 13 meccses veretlenségi sorozata ezzel megszakadt.

SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ
Real Betis–Levante 3–1
(Juanmi 54., 63., 78., ill. Mustafi 7.)
Espanyol–Real Sociedad 1–0 (Y. Herrera 77.)

KÉSŐBB
18.30: Cádiz–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Sevilla (Tv: Spíler2)
HÉTFŐ
21.00:
Osasuna–Elche

KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Granada 2–2
(Raúl García 10., Maximiano 76. – öngól, ill. Machís 25., J. Molina 34.)
Villarrel–Barcelona 1–3
(Chukwueze 67., ill. F. de Jong 50., Depay 87., Coutinho 90+4. – 11-esből)
Valencia–Rayo Vallecano 1–1 (Carlos Soler 19. – 11-esből, ill. Isi Palazón 64.)
Mallorca–Getafe 0–0
Deportivo Alavés–Celta Vigo 1–2 (Joselu 21., ill. Santi Mina 11., Iago Aspas 70.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 13 9 3 1 32–14 +18 30
2. Real Sociedad 15 8 5 2 19–11 +8 29
3. Sevilla 13 8 4 1 23–9 +14 28
4. Betis 15 8 3 4 25–18 +7 27
5. Atlético Madrid 13 7 5 1 22–13 +9 26
6. Rayo Vallecano 15 7 3 5 23–16 +7 24
7. Barcelona 14 6 5 3 23–16 +7 23
8. Athletic Bilbao 14 4 8 2 13–10 +3 20
9. Espanyol 15 5 5 5 15–14 +1 20
10. Valencia 15 4 7 4 22–21 +1 19
11. Osasuna 14 5 4 5 14–18 –4 19
12. Villarreal 14 3 7 4 16–16 0 16
13. Celta Vigo 15 4 4 7 16–19 –3 16
14. Mallorca 15 3 7 5 14–22 –8 16
15. Alavés 14 4 2 8 11–19 –8 14
16. Granada 14 2 6 6 14–22 –8 12
17. Cádiz 14 2 6 6 12–23 –11 12
18. Elche 14 2 5 7 11–20 –9 11
19. Getafe 15 2 4 9 10–19 –9 10
20. Levante 15 7 8 13–28 –15 7
Legfrissebb hírek

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
15 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Gulácsi nagy bravúrt is bemutatott a Villarrealban – videó

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 13:45

Gulácsi győztes meccsen mutatkozott be a Villarrealban

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 11:59

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08