La Liga: két gólt kapott a Betis, ikszelt a Sociedad

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 20:26
null
Iago Aspas két gólt szerzett a Real Betis ellen (Fotó: AFP)
A Real Betis meglepetésre 2–0-ra kikapott a Celta Vigótól vasárnap a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, amelyben az Alavés 1–1-es döntetlent ért el a Real Sociedad ellen.

 

A kiesőzónában a bajnokság 18. helyén tartózkodó Alavés a december 28-án kinevezett új vezetőedző, José Luis Mendilibar irányításával fogadta a Real Sociedadot, amely kiválóan kezdte a La Liga 2021–2022-es kiírását – több fordulón keresztül állt a tabella élén, ám a legutóbbi hét meccséből csak egyet nyert meg, emiatt a hatodik helyre csúszott vissza a tabellán. Az Alavés egyébként ugyanezt a mutatót tudhatja maga mögött, tehát elmondható, mindkét együttesnek különösen nagy szüksége volt a három pontra.

Érdekesség, hogy az Alavés első és második számú kapusa, Fernando Pacheco és Antonio Sivera egyaránt megfertőződött a koronavírussal, így a tartalékcsapat mindössze 20 éves egyenlítői-guineai kapusa, Jesus Owono állt be.

A debütáló mérkőzésének a 14. percében kapott gólt: David Silva meseszépen, négy védő között lőtte el a labdát, ezzel indította Adnan Januzajt, aki egy az egy egyben vezethette a labdát a kapusra, s megoldotta a feladatot (0–1).

Az 56. percben Igor Zubeldia a tizenhatoson belül szabálytalankodott, s tettéért ő sárga lapot, az Alavés pedig büntetőt kapott, amelyet Joselu értékesített. 1–1

Az Európa-liga kieséses szakaszára készülő, a bajnokságban eddig kiválóan szereplő Real Betis a 14. helyen álló Celta Vigót fogadta, s bizony már az első félidőben kétgólos hátrányba került: Iago Aspas kétszer is betalált, a 36. (büntetőből) és a 47. percben. A második félidőben hiába hajtott a Betis, nem sikerült gólt szereznie, így el kellett könyvelnie a 2–0-s vereséget. Ennek ellenére továbbra is a harmadik helyen áll a tabellán.

SPANYOL LA LIGA
19. FORDULÓ

Alavés–Real Sociedad 1–1 (Joselu 58. – 11-esből, ill. Januzaj 14.)
Betis–Celta Vigo 0–2 (Aspas 36., 45+2. – az elsőt 11-esből)

KORÁBBAN
Vasárnap játszották

Getafe–Real Madrid 1–0 (Ünal 9.)
Atlético Madrid–Rayo Vallecano 2–0
(Correa 28., 53.)
Elche–Granada 0–0

Szombaton játszották
Valencia–Espanyol 1–2
(Alderete 51., ill. De Tomás 83. – 11-esből, Puado 88.)

KÉSŐBB
Mallorca–Barcelona 0–1 (L. de Jong 44.)

Hétfő
19.00: Villarreal–Levante (Tv: Spíler2)
21.00: Osasuna–Athletic Bilbao
21.15: Cádiz–Sevilla (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 20 14 4 2 41–17 +24 46
2. Sevilla 18 11 5 2 29–13 +16 38
3. Betis 19 10 3 6 32–23 +9 33
4. Atlético Madrid 19 9 5 5 31–22 +9 32
5. Barcelona 19 8 7 4 30–22 +8 31
6. Rayo Vallecano 19 9 3 7 26–20 +6 30
7. Real Sociedad 19 8 6 5 21–21 0 30
8. Valencia 19 7 7 5 31–28 +3 28
9. Espanyol 19 7 5 7 22–22 0 26
10. Villarreal 18 6 7 5 26–20 +6 25
11. Athletic Bilbao 19 5 9 5 17–16 +1 24
12. Celta Vigo 19 6 5 8 22–22 0 23
13. Granada 19 5 8 6 23–26 –3 23
14. Osasuna 18 5 7 6 17–22 –5 22
15. Mallorca 19 4 8 7 17–28 –11 20
16. Getafe 19 4 6 9 13–20 –7 18
17. Elche 19 3 7 9 18–27 –9 16
18. Alavés 19 4 4 11 16–30 –14 16
19. Cádiz 18 2 8 8 15–31 –16 14
20. Levante 18 8 10 19–36 –17 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik