La Liga: ismét edzésbe állt a Barcelona

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 22:23
null
Pénteken ismét edzésbe állt az FC Barcelona (Fotó: AFP)
Pénteken is újabb halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában a koronavírus-járvány miatt.

 

Francia sportolók már októberben, a vuhani katonai világjátékok idején megfertőződhettek az új típusú koronavírussal, a tüneteket azonban csak utólag tudták azonosítani. Élodie Clouvel olimpiai ezüstérmes és világbajnok öttusázó elmondta, hogy az akkor még ismeretlen kórokozó csapatuk több tagját egyszerre betegítette meg. A vírusos fertőzést okozó járvány a kínai Vuhan városában tört ki, az első eseteket tavaly decemberben fedezték fel. A koronavírus mostanáig világszerte több mint 3,8 millió embert fertőzött meg, a szövődmények pedig csaknem 270 ezer ember halálát okozták.

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionalénál folytathatták az edzéseket, miután mindenkinek negatív lett a koronavírustesztje.

Számos spanyol élvonalbeli együtteshez hasonlóan csaknem két hónap után ismét edzésbe állt az FC Barcelona, amelynek játékosait szerdán tesztelték. A sérült Ousmane Dembélét kivéve mindenki egyéni foglalkozáson vett részt pénteken a Joan Gamper Edzőközpontban. A futballisták körülbelül két hét múlva már kis csoportokban, a La Liga júniusra tervezett folytatása előtt pedig teljes csapattal gyakorolhatnak. A katalánok két ponttal vezetik a tabellát a Real Madrid előtt 11 fordulóval az idény vége előtt. A fővárosi gárdák közül az Atlético szombaton, a Real hétfőn áll ismét edzésbe.

FC Barcelona (from) on Twitter

Football's back in the Ciutat Esportiva



Az angol Premier League klubvezetői hétfőn videokonferencia keretében tanácskoznak a labdarúgószezon folytatásáról, és az sem kizárt, hogy döntést is hoznak, ha addig megkapják a brit kormány jóváhagyását.

Paolo Maldini, az AC Milan labdarúgócsapatának igazgatója szerint a franciák hibát követtek el azzal, hogy lezárták a világjárvány miatt márciusban megszakított élvonalbeli bajnokságukat. Kiemelte, mindenképpen meg kell próbálniuk visszatérni a pályára és ott befejezni az olasz idényt, akár még zárt kapus mérkőzések árán is. „Ez persze sok szempontból katasztrofális döntés, elsősorban gazdasági okokból. Mégis meg kell adnunk a folytatásra és a befejezésre az esélyt. Véleményem szerint a franciák hibát követtek el. De persze mi is elfogadjuk majd a kormányunk döntését” – mondta Maldini, aki koronavírus-fertőzött volt, de már felépült.

A labdarúgó NB I-ben címvédő és listavezető Ferencváros játékosai a héten több orvosi vizsgálaton is átestek, kétszer is negatív teszteredményt produkáltak, így pénteken megkezdhették a közös, labdás edzéseket. Az FTC május 23-án, szombaton játssza a következő bajnoki mérkőzését.

A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) megszervezte a kollektív bércsökkentést, ami összesen 35 millió eurót tesz ki. Ennek értelmében a játékosok és az edzők bérét – annak összegétől függően – legalább két és fél, legfeljebb húsz százalékkal csökkentik. A KNVB egyúttal segélyalapot hozott létre a rászoruló futballisták részére. A szezont Hollandiában befejezettnek nyilvánították, a zárt kapus meccseket is csak szeptember 1-től engedélyezik.

A holland másodosztály első és második helyezettje, az SC Cambuur és a De Graafschap beperelte a KNVB-t, amiért úgy zárta le az idényt, hogy nincsenek kiesők és feljutók, illetve nem ítélték oda a bajnoki címet. A szövetség állítólag minden klub véleményét kikérte, ám végül figyelmen kívül hagyta a szavazás eredményét.

A Kínai Labdarúgó-szövetség továbbra is csak tervezgeti a Szuperliga idei szezonjának lebonyolítását. A bajnokság a tervek szerint február 22-én kezdődött volna, jelenleg június vége a céldátum, a befejezést pedig decemberre tervezik. Amennyiben mégsem sikerül megrendezni a tervezett harminc fordulót, akkor két szakaszra bonthatják a pontvadászatot, és két csoportban dönthetik el a bajnoki cím, illetve a bennmaradás kérdését. A meccseket eleinte zárt kapuk mögött rendeznék.

Megszületett a döntés a besztercebányai Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) új időpontjáról: az eredetileg 2021. július 24. és augusztus 1. közötti időpontra tervezett eseményt 2022. július 24. és 30. között rendezik meg.

A Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) bejelentette, hogy idén nem rendezi meg a Nemzetek Ligáját. A nők versenysorozata május 19-én, a férfiaké három nappal később rajtolt volna. Két évvel ezelőtt a nemenként 16 csapatos Nemzetek Ligája váltotta fel a férfiaknál a Világligát, a nőknél pedig a World Grand Prix-t.

Péntektől nézők előtt rendezik a tajvani baseballbajnokság mérkőzéseit, de távol kell ülniük egymástól. Mindenkinek ki kell hagynia három széket, és minden második sor üresen marad. A Fubon Guardians–Uni Lions meccs előtt Csen Si-csung egészségügyi és népjóléti miniszter megjelent egy 0-s számú mezben, ami azt jelképezi, hogy a kormány nulla koronavírus-esetben reménykedik. Ezen a meccsen 900 néző volt a 12 500 férőhelyes létesítményben. A szezon háromhetes csúszással április 11-én rajtolt, de eddig csak a játékosok, a szakmai stábok tagjai és a pompomlányok tartózkodhattak a stadionban. A tajvani kormány pénteki jelentése szerint a 23 milliós országban idáig csupán 440 koronavírusos megbetegedést regisztráltak.

A kanadai amatőr sport 52 millió dolláros segélycsomagot kapott a szövetségi kormánytól. Az ország olimpiai bizottsága és paralimpiai bizottsága közös közleményéből kiderült, hogy a pénzt a nemzeti sportági szervezetek és a „szélesebb sportközösség” kapja majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik