La Liga: ezeket a csapatokat indítanák a BL-ben, ha nem lesz folytatás

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 16:27
null
A pályán a Getafe jobbnak bizonyult a Real Sociedadnál, a tabella azonban csalóka (Fotó: AFP)
Helyi sajtóértesülések szerint a Spanyol Labdarúgó-szövetség csütörtökön többek között arról egyeztetett, mely élvonalbeli klubok induljanak a nemzetközi kupaporondon, ha a koronavírus-járvány miatt nem lehet folytatni a 2019–2020-as idényt.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) arra kérte tagjait, törekedjenek arra, hogy lejátsszák a hátralévő mérkőzéseket. A spanyol szövetség megpróbál felkészülni arra, mi lesz, ha valamiért ez nem megvalósítható.

Az RFEF ötlete szerint ebben az esetben a tabellán az első négy helyen álló együttes indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában, azaz az FC Barcelona, a Real Madrid, a Sevilla és a Real Sociedad – számolt be róla a Marca is.

Mint ismert, a La Ligát 27 forduló után függesztették fel, azaz tizenegy kör van még hátra. Ha ezt a megoldást kell választani, a Getafe lehet az egyik nagy vesztese a járványnak, hiszen az 5. helyen álló madridi együttesnek ugyanannyi pontja van, mint a 4. Real Sociedadnak, sőt az ősszel 2–1-re legyőzte a baszkokat idegenben. A spanyol szabályok alapján a Sociedad több szerzett góljának köszönhetően előzi meg a Getafét – mivel még nem játszottak kétszer egymással a bajnokságban. Ha mindkét mérkőzés lement volna, az egymás elleni eredmények rangsorolnának.

Szintén rosszul járna a 6. Atlético Madrid, amely a 2013–2014-es évad óta rendszeresen ott volt a BL csoportkörében.

A Getafe és az Atlético az Európa-ligában indulhatna jelen állás szerint – akárcsak a Király-kupa győztese. A kupadöntőbe a Real Sociedad és az Athletic Bilbao jutott be, így utóbbi szintén az El-ben indulhatna, ha nem játsszák le a finálét. Ha megrendezik a döntőt, és a Bilbao kikap, a 7. helyen álló Valencia léphet a helyébe.

Azt nem tudni, hogy a bajnoki címről és a kiesésről is így döntene-e a szövetség. A nemzetközi kupainduló csapatokról muszáj tájékoztatnia az UEFA-t, ezért kell több forgatókönyvvel készülnie.

Eközben Javier Tebas, a La Liga elnöke a bajnokság hivatalos hírlevelében azt nyilatkozta, szó sem lehet arról, hogy a 2019–2020-as idényt töröljék vagy befejezettnek nyilvánítsák. Igyekeznek olyan megoldást találni, amely az egészségügyi előírásokat figyelembe véve lehetővé teszi a mérkőzések megrendezését – akár zárt kapuk mögött.

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Barcelona 27 18 4 5 63–31 +32 58
2. Real Madrid 27 16 8 3 49–19 +30 56
3. Sevilla 27 13 8 6 39–29 +10 47
4. Real Sociedad 27 14 4 9 45–33 +12 46
5. Getafe 27 13 7 7 37–25 +12 46
6. Atlético Madrid 27 11 12 4 31–21 +10 45
7. Valencia 27 11 9 7 38–39 –1 42
8. Villarreal 27 11 5 11 44–38 +6 38
9. Granada 27 11 5 11 33–32 +1 38
10. Athletic Bilbao 27 9 10 8 29–23 +6 37
11. Osasuna 27 8 10 9 34–38 –4 34
12. Betis 27 8 9 10 38–43 –5 33
13. Levante 27 10 3 14 32–40 –8 33
14. Alavés 27 8 8 11 29–37 –8 32
15. Valladolid 27 6 11 10 23–33 –10 29
16. Eibar 27 7 6 14 27–41 –14 27
17. Celta Vigo 27 5 11 11 22–34 –12 26
18. Mallorca 27 7 4 16 28–44 –16 25
19. Leganés 27 5 8 14 21–39 –18 23
20. Espanyol 27 4 8 15 23–46 –23 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik