T. M. 2020.11.22 09:16 Frissítve: 2020.11.22 12:10

La Liga: Egy olyan csapat, mint a Barcelona, nem kaphat ilyen gólt – Koeman

Mint arról beszámoltunk, a Barcelona 10 év után először kapott ki a spanyol bajnokságban az Atlético Madridtól, miután Marc-André ter Stegen súlyos hibájának is betudhatóan 1–0-ra nyertek a madridiak. A két edző értékelt a meccset követően.

 

Koeman aggódik a sérülések miatt (Fotó: AFP)

„Jól játszottunk az első félidőben, de egy olyan csapat, mint a Barcelona, nem kaphat ilyen gólt a 47. percben. Sokat kell fejlődnünk támadásban és védekezésben is. A játékosok jól dolgoznak, de jobb eredményekre van szükségünk” – nyilatkozta a mérkőzést követően a Barcelona edzője, Ronald Koeman.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA, A GÓL 0:27-TŐL

A holland trénert Gerard Piqué súlyosnak tűnő sérüléséről is kérdezték, de nemcsak ő, hanem Sergi Roberto is kidőlhet.

„Aggódom, mint minden edző. Rengeteg sérülés van a feszes menetrendünk miatt. Vasárnap meglátjuk, hogyan van a két játékos. Nem tudom, mennyi időre dőlnek ki, nem beszéltem még a doktorral.”

Az első vizsgálatok szerint sem Piqué, sem Sergi Roberto sérülése nem bizonyult súlyosnak, így fellélegezhetnek a katalán csapat drukkerei. Vasárnap további analízisnek vetik alá a játékosokat.

Az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone szerint megérdemeltem nyert csapata, és játékosait méltatta a mérkőzés után.

„Nagyon jó formában van a csapatom, és ezt meg is említem néha a játékosaimnak, ami önbizalmat ad nekünk ahhoz, hogy továbbra is keményen dolgozzunk. Amikor van hasonlóság aközött, amit az edzésen és a mérkőzésen látok, az mindig örömmel tölt el. A Barca ellen mindent beleadtak a csapatért és egymásért a játékosaim.”

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ
ATLÉTICO MADRID–BARCELONA 1–0
(1–0)
Madrid,
Wanda Metropolitano, zárt kapuk mögött. Vezette: Munuera Montero
ATLÉTICO:
Oblak – Trippier, Szavics, Giménez, Hermoso, Carrasco (Felipe, 90+1.) – M. Llorente (D. Costa, 73.), Koke, Saúl – Á. Correa (Kondogbia, 84.), J. Félix (Lemar, 84.). Vezetőedző: Diego Simeone
BARCELONA:
Ter Stegen – S. Roberto, Piqué (Dest, 62.), Lenglet, Alba – Pjanic (Braithwaite, 83.), De Jong – O. Dembélé, Messi, Pedri (Coutinho, 57.) – Griezmann (Trincao, 83.). Vezetőedző: Ronald Koeman
Gólszerző: Carrasco (45+3.)

2020.11.21 19:56:17

Spanyol labdarúgás T. D.

Sokba került Ter Stegen nagy hibája • Piqué és Sergi Roberto is megsérült.

2020.11.21 14:29:21

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A realos kölcsönjátékos, Kubo a győzelmet is megszerezhette volna a Villarreal számára a tartalékos bajnok ellen.

2020.11.15 23:49:34

Spanyol labdarúgás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Szülei egy panelház ablakából szóltak le a gyerek Sergiónak.

2020.11.08 11:47:33

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Carlos Soler mesterhármast ért el a címvédő ellen 11-esekből, a történelmi mérkőzést még sokáig fogjuk emlegetni.