
SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Barcelona–Real Madrid 2–1 (1–1)
Barcelona, Camp Nou, 95 745 néző. Vezette: R. Bengoetxea
Barcelona: Ter Stegen – R. Araújo, Koundé, Christensen, Balde – Sergi Roberto (Kessié, 77.), Busquets, F. de Jong – Raphinha (F. Torres, 83.), Lewandowski, Gavi (Fati, 90+1.). Vezetőedző: Xavi
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Rüdiger, Nacho (F. Mendy, 62.) – Modric (Tchouaméni, 76.), Camavinga (Ceballos, 76.), Kroos (Rodrygo, 62.) – Valverde (Asensio, 76.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Sergi Roberto (45.), Kessié (90+2.), ill. R. Araújo (9. – öngól)
ÖSSZEFOGLALÓ
Kilenc pont. Ennyi volt a tabella élén álló Barcelona előnye a címvédő Real Madriddal szemben a fordulót megelőzően, így a fővárosiak egyértelműen győzelmi kényszerben érkeztek meg a Camp Nouba, amelyben több mint 95 ezer néző foglalt helyet. A meccset egyértelműen a katalánok kezdték jobban, több gólhelyzetig is eljutottak az első percekben Xaviék, csakhogy a 9. percben a Real Madrid szerzett vezetést: Vinícius Jr. levitte a labdát az alapvonalhoz, onnan visszatette középre, de Ronald Araújót találta el, róla pedig a kapuba pattant a labda. 0–1

Az ezt követő percekben a Real Madrid feljebb lépett, de nem sokkal később visszavette a mezőnyfölényt a katalán csapat, amely több kisebb helyzetet, távoli lövést, fejest követően a 45. percben kiegyenlített: két blokkolt lövés után Sergi Roberto talált be a félig üres kapuba. 1–1

A második játékrészt mindkét csapat rendkívül magas intenzitással kezdte, de több helyzetet ezúttal is a Barcelona alakított ki. A katalánok jobbról, balról és középről is próbálkoztak, nem tudtak azonban igazán jó helyről lőni, ziccereket kialakítani, míg a Real Madrid a szokásosnál jobban is a bal oldalt erőltette a támadásait, Vinícius sebességére és cselezőképességére épített, ám ha ez be is vált, a Barcelona-védők mindig idejében odaértek.
Aztán elérkezett a 81. perc, amikor Vinícius gyors labdavezetése után Dani Carvajal „jutott szóhoz” a jobb oldalon, ő betette a labdát középre a csereként beálló Marco Asensiónak, a spanyol támadó pedig a kapuba lőtt, ám a videózás után kiderült, lesen volt. Bő tíz perccel később pedig jött a feketeleves: katalán kontra végén Alejandro Balde beadásából a szintén csereként pályára lépő Franck Kessié kapásból a kapuba lőtt, eldöntve a meccset. 2–1
A katalánok előnye így már 12 pont a tabella élén. Eldőlt a bajnoki cím vagy van még visszaút?
| 1. Barcelona | 26 | 22 | 2 | 2 | 49–9 | +40 | 68 |
| 2. Real Madrid | 26 | 17 | 5 | 4 | 51–21 | +30 | 56 |
| 3. Atlético Madrid | 26 | 15 | 6 | 5 | 42–19 | +23 | 51 |
| 4. Real Sociedad | 26 | 14 | 6 | 6 | 35–24 | +11 | 48 |
| 5. Betis | 26 | 13 | 6 | 7 | 34–26 | +8 | 45 |
| 6. Villarreal | 26 | 12 | 5 | 9 | 32–24 | +8 | 41 |
| 7. Athletic Bilbao | 26 | 10 | 6 | 10 | 36–28 | +8 | 36 |
| 8. Rayo Vallecano | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–30 | +1 | 36 |
| 9. Celta Vigo | 26 | 9 | 7 | 10 | 32–35 | –3 | 34 |
| 10. Osasuna | 26 | 9 | 7 | 10 | 22–27 | –5 | 34 |
| 11. Mallorca | 26 | 9 | 5 | 12 | 22–27 | –5 | 32 |
| 12. Girona | 26 | 8 | 7 | 11 | 40–41 | –1 | 31 |
| 13. Getafe | 26 | 7 | 8 | 11 | 27–34 | –7 | 29 |
| 14. Sevilla | 26 | 7 | 7 | 12 | 29–42 | –13 | 28 |
| 15. Cádiz | 26 | 6 | 10 | 10 | 21–38 | –17 | 28 |
| 16. Valladolid | 26 | 8 | 4 | 14 | 20–38 | –18 | 28 |
| 17. Espanyol | 26 | 6 | 9 | 11 | 32–42 | –10 | 27 |
| 18. Valencia | 26 | 7 | 5 | 14 | 28–31 | –3 | 26 |
| 19. Almería | 26 | 7 | 5 | 14 | 30–45 | –15 | 26 |
| 20. Elche | 26 | 2 | 7 | 17 | 19–51 | –32 | 13 |
PERCRŐL PERCRE

90+6. perc: Kis kakaskodás még, de hamarosan vége a meccsnek.
90+4. perc: A Barcelona előnye 12 pontos előnyre tesz így szert a Real Madriddal szemben. Eldőlt?
Visszanézték ezt is, de a Balde középre tett labdája után remekül érkező Kessié gólját érvényesnek találták!

Öt perc a ráadás.
87. perc: Most egyértelműen a Real Madrid játszik mezőnyfölényben, nyomás alá helyezi a Barcelonát. Lesz még gól?
83. perc: Ferran Torres bejött Raphinha helyére.
83. perc: Asensio szerzett gólt közelről, de hosszas videózás után elvették a találatot, marad az 1–1!
81. perc: GÓÓÓL! Vagy mégsem? Videózzák a Real Madrid találatát!
80. perc: Felpörög a Real Madrid? Ezúttal az egészen meccsen halvány Benzema próbálkozott.
78. perc: Vinícius Jr. lőtt, de pont Ter Stegen kezében kötött ki a labda.

A Real Madrid a szokásosnál is jobban a bal oldalra, azon belül is Vinícius Jr.-ra épít, akitől az az elvárás, hogy verje meg Araújót egy az egybe. Bár ez megtörtént már egy jó párszor, a Barca az ezt követő lépéseket könnyedén levédekezi. A túloldalon a katalánok könnyedén eljutnak lövésekig középről, balról, jobbról, de középen nem tudják megbontani a madridiakat, így igazán nagy ziccerük sincs.
74. perc: Raphinha lőtt, Courtois védett – ígéretes próbálkozásai inkább a Barcelonának vannak. De lesz még gól?

67. perc: Lewandowski akrobatikus mozdulattal tette kapura a labdát, de nem találta el jól!
65. perc: Vinícius sokadjára próbálja kiugratni Benzemát, de a védők mindig (így ezúttal is) odaérnek.

63. perc: Rodrygo egyből egy lövéssel száll be, de fölé.

59. perc: Lewandowski zseniális lövést adott le Courtois kapujára, de a belga kitornászta az alsó sarokból.
55. perc: Az intenzitás továbbra sem esett vissza, az imént Carvajal mentett nagyot hátul.
49. perc: élénken indul ez a játékrész is.
48. perc: Vinícius megint megverte Araújót egy az egyben, visszatette a labdát Valverdének, ő azonban mellé trafált.

FÉLIDEI STATISZTIKÁK
Eredmény: 1–1
Labdabirtoklás: 52%–48%
Kapura lövések: 9–2
Kaput találó lövések: 5–1
Várható gólok (xG): 0.71–0.09
Pontos passzok: 236–210



40. perc: Nacho ütött oda ellenfelének, neki már van sárga lapja, reklamáltak is a katalánok, de a játékvezető csak figyelmeztette a rutinos spanyol válogatott védőt.
36. perc: Most újra mezőnyfölényben a katalánok, nyomás alatt a madridiak.

32. perc: Egy újabb Barca-szöglet után egy újabb Christensen próbálkozás – ezúttal Courtois védett.
27. perc: Vinícius Jr. balról indulva két embert is kicselezett, majd a kapu elé került, de túl hosszan tolta meg a labdát, Ter Stegen résen volt.
24. perc: Gavi beadására Christensen érkezett középen, de mellé bólintott.
20. perc: Raphinha emelt alá a labdának, de nem érte el senki középütt.

17. perc: Vinícius ezúttal is megverte egy az egybe Araújót, majd remekül ívelt Benzema elé, de a francia klasszisnak egy kicsit hosszú volt az átadás. Jó ötlet, közepes megvalósítás.
14. perc: A vezető gól óta sokkal élénkebb a Real Madrid támadójátéka. Nagyobb terület is nyílhat a madridiak előtt, ha De Jongék hátrányban feljebb lépnek.


6. perc: TŰZIJÁTÉK! Raphinha közeli fejesét védi Courtois, majd a kipattanót fölé lőtték a katalánok.
3. perc: Lewandowski távoli bombáját ütötte ki Courtois, bekezd a Barcelona.

Pep Guardiola, a Manchestern City jelenlegi, a Barcelona korábbi edzője is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést.
Hamarosan kezdés...
ELŐZMÉNYEK
A La Liga legjobb védelme a legjobb támadósora ellen. Röviden így is összefoglalható a vasárnapi Barcelona–Real Madrid csúcsrangadó, hiszen a katalánok csupán nyolc gólt kaptak a bajnokságban, míg a fővárosiak ötvenet szereztek. A presztízs mellett óriási a tét, ha ugyanis a Barca nyer, tizenkét pontra növeli az előnyét, és nagy lépést tesz a bajnoki cím megszerzése felé. Ebben az évadban már negyedszer találkoznak, az ősszel 3–1-re győztek a madridiak a Bernabéuban, a januári Szuperkupa-döntőben a Barcelona nyert 3–1-re, március elején, a Király-kupa-elődöntő első mérkőzésén pedig 1–0-ra diadalmaskodott Xavi együttese. A Barcelona trénere most is kiegyezne hasonló eredménnyel, noha sok kritika éri csapatát az „olaszosan”, 1–0-ra megnyert találkozók miatt.
„És ha egy nullára nyerünk, mi van? Az is nagyszerű eredmény – idézte a Mundo Deportivo a 43 éves edzőt. – Nyilván jobb öt nullára vagy öt négyre győzni, de aki közelről ismeri az elitfutballt, tudja, mennyire nehéz manapság gólt szerezni. Vérbeli Barcelona-drukkerként nagyon várom a mérkőzést, a Clásico mindig pluszmotivációt jelent, és ha győzünk, nagy lépést teszünk a bajnoki cím felé. Arra számítok, hogy az előző meccseinkhez képest támadóbb szellemben játszik a Real Madrid, így a szurkolók még inkább élvezhetik az összecsapást. Különleges meccs ez még akkor is, ha már nincs akkora feszültség a két klub között, mint régebben, mindkettő jobban tiszteli a másikat.”
A hazaiaknál a La Ligában 15 gólos Robert Lewandowski, a vendégeknél a 11 gólos Karim Benzema jelentheti a legtöbb veszélyt. Érdekesség, hogy a Barcelona 2018 októbere óta nem nyert el Clásicót a Camp Nouban, akkor Luis Suárez mesterhármasával 5–1-re győztek a katalánok.
A Football Espana a napokban arról adott hírt, hogy noha a Barcelona mindent megtesz annak érdekében, hogy Pedri játékra alkalmas állapotban legyen, a középpályás combizomsérülés miatt azonban már biztosan kihagyja az el Clásicót.
Interjú a Nemzeti Sport főszerkesztőjével, Szöllősi Györggyel az El Clásicóról és annak magyar vonatkozásairól
KÖSZÖNTJÜK OLVASÓINKAT AZ FC BARCELONA–REAL MADRID EL CLÁSICO ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁBAN!

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?




