Messi megint a végén döntött, a Barca nyerte a rangadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.26. 16:06
null
Lionel Messi gólja három pontot ért a Barcelonának (Fotó: AFP)
A Barcelona a 24. forduló rangadóján óriási csatában 2–1-re legyőzte az Atlético Madridot, ezzel vasárnap estig mindenképpen átvette a vezetést a spanyol bajnokságban.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A La Liga 24. fordulójának legjobban várt összecsapásán az Atlético Madrid a Barcelonát fogadta. A két csapat nem sokkal ezelőtt találkozott a Király-kupában is, a döntőbe a katalánok jutottak be két találkozót követően. A bajnokság szempontjából kiemelt jelentőségű mérkőzés volt ez mindkét alakulat számára, hiszen a Barca a Real Madridot, míg az Atlético a Sevillát üldözi.

Az első játékrész főleg a hazaiakról szólt, többször rövid ideig nyomás alá helyezték ellenfelüket, de mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei – Griezmann, Koke és Gabi, valamint Luis Suárez, Lionel Messi és Gerard Piqué sem tudott betalálni.

A szünet után felpörögtek az események, néhány akció és kőkemény ütközés után némi szerencsével ugyan, de megszerezte a vezetést a katalán sztárcsapat: háromszor pattant vissza a Barca-játékosok elé a labda, végül Rafinha volt jókor jó helyen, és a kapuba tudta kanalazni a labdát – 0–1!

Már éppen változtatott Diego Simeone, behozta Fernando Torrest, ám két perccel később nem ő, hanem Diego Godín egyenlített fejjel Koke beadását követően – 1–1!

A csattanó a találkozó végére maradt: Suárez visszagurítása után Lionel Messi közeli kísérletét először blokkolták, másodszor azonban már bepöckölte a labdát a hálóba, megnyerve a meccset a Barcelonának – 1–2!

Végül egy helyett három ponttal távozhatott a gránátvörös-kék alakulat, Luis Enrique századik, a Barca élén vezetőedzőként megvívott bajnoki mérkőzésén győzelemmel ünnepelhetett – Jérémy Mathieu bokája azonban egy csúnya belépő nyomán megsérült, a francia játékost le kellett cserélni. Az Atléticónak pedig egyre nagyobb a lemaradása a Real, Barcelona, Sevilla hármashoz képest.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ
Atlético Madrid–Barcelona 1–2
(Godín 70., ill. Rafinha 64., Messi 86.)

TOVÁBBI VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Espanyol–Osasuna 3–0 (Caicedo 17., Jurado 47., Moreno 91.)
Athletic Bilbao–Granada 3–1 (Susaeta 11., Lekue 33., San José 69., ill. Carcela-González 14.)
Sporting Gijón–Celta Vigo 1–1
(Moi Gómez 49. – 11-esből, ill. Aspas 75.)
Villarreal–Real Madrid 2–3 (Trigueros 50., Bakambu 56., ill. Bale 64., C. Ronaldo 74. – 11-esből, Morata 84.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Real Madrid 23 17 4 2 60–22 +38 55
2. Barcelona 24 16 6 2 65–20 +45 54
3. Sevilla 24 16 4 4 48–29 +19 52
4. Atlético Madrid 24 13 6 5 44–21 +23 45
5. Real Sociedad 24 14 2 8 37–32 +5 44
6. Villarreal 24 10 9 5 32–18 +14 39
7. Eibar 24 11 5 8 39–31 +8 38
8. Athletic Bilbao 24 11 5 8 31–29 +2 38
9. Espanyol 24 9 8 7 33–31 +2 35
10. Celta Vigo 23 10 4 9 37–37 0 34
11. Alavés 24 8 9 7 24–29 –5 33
12. Las Palmas 24 7 7 10 32–36 –4 28
13. Valencia 24 7 5 12 34–43 –9 26
14. Málaga 24 6 8 10 31–40 –9 26
15. Betis 23 6 6 11 23–37 –14 24
16. Leganés 24 5 6 13 20–39 –19 21
17. Deportivo La Coruna 23 4 7 12 26–39 –13 19
18. Sporting Gijón 24 4 5 15 26–48 –22 17
19. Granada 24 3 7 14 22–52 –30 16
20. Osasuna 24 1 7 16 24–55 –31 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik