La Liga: a Sevilla derbisikerével tért vissza a spanyol élvonal

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.12. 00:01
null
Ocampos tizenegyesével került előnybe a Sevilla (Fotó: AFP)
Kilencvenhárom nap, azaz a március 10-én lejátszott Eibar–Real Sociedad meccs után tért vissza a spanyol élvonalbeli labdarúgás. Rögvest egy igazi presztízscsatával, a Sevilla és a Real Betis derbijével, amelynek végén a piros-fehérek örülhettek.

A Sevilla dominanciáját hozta az első félidő, még úgy is, hogy a labdát minimálisan a Real Betis birtokolta többet. A két városi rivális összecsapása a spanyol bajnokságtól megszokottnál több technikai hibát hozott, ám ezúttal aligha a nagy tétben, a felek közti rivalizálásban kell keresnünk az okokat. Három hónapnyi leállás után tért vissza a La Liga, s a lassan egy hónapja zajló Bundesliga példájából is kiindulva azért kell egy kis idő, amíg a játékosok is visszarázódnak.

A visszaszokás mindenesetre Sevilla piros-fehér felén alakulhat majd vidámabban.

Az 56. percben Lucas Ocampos tizenegyesével került előnybe a Julen Lopetegui vezette alakulat (1–0). A büntetőt megelőzően a betises Marc Bartrát látta szabálytalannak a játékvezető – s bár a kontakt tényét nehéz vitatni, a spanyol zsurnaliszták véleménye is megoszlott arról, mennyire volt egyértelmű, hogy ezért tizenegyest kell adni. Antonio Mateu befújta. Tegyük hozzá, nem gyakori, hogy a Sevilla derbin tizenegyeshez jut a saját stadionjában: legutóbb 2005-ben volt rá példa.

A Betis hiába próbált nyomást gyakorolni ellenfelére, a mezőnyfölény továbbra is meddő maradt. A 62. percben pedig egy sarokrúgás után a röviden épp Ocampos által megcsúsztatott labdára Fernando érkezett remekül, hogy az ötös bal sarkától a hálóba pofozza a második Sevilla-gólt (2–0).

Bárhogy cserélt Joan Rubi, a vendégek vezetőedzője, a zöld-fehér mezesek képtelenek voltak a gólszerzésre, sőt, a 90 perc alatt a kaput is csak egy alkalommal találták el...

A La Liga sevillai sikerrel tért vissza. Sevillai piros-fehér sikerrel.

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ
Sevilla–Real Betis 2–0
(Ocampos 56. – 11-esből, Fernando 62.)

PÉNTEK

19.30: Granada–Getafe (Tv: Spíler2)
22.00: Valencia–Levante (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 27 18 4 5 63–31 +32 58
2. Real Madrid 27 16 8 3 49–19 +30 56
3. Sevilla 28 14 8 6 41–29 +12 50
4. Real Sociedad 27 14 4 9 45–33 +12 46
5. Getafe 27 13 7 7 37–25 +12 46
6. Atlético Madrid 27 11 12 4 31–21 +10 45
7. Valencia 27 11 9 7 38–39 –1 42
8. Villarreal 27 11 5 11 44–38 +6 38
9. Granada 27 11 5 11 33–32 +1 38
10. Athletic Bilbao 27 9 10 8 29–23 +6 37
11. Osasuna 27 8 10 9 34–38 –4 34
12. Betis 28 8 9 11 38–45 –7 33
13. Levante 27 10 3 14 32–40 –8 33
14. Alavés 27 8 8 11 29–37 –8 32
15. Valladolid 27 6 11 10 23–33 –10 29
16. Eibar 27 7 6 14 27–41 –14 27
17. Celta Vigo 27 5 11 11 22–34 –12 26
18. Mallorca 27 7 4 16 28–44 –16 25
19. Leganés 27 5 8 14 21–39 –18 23
20. Espanyol 27 4 8 15 23–46 –23 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik