La Liga: a Real Madrid, a Barca és a Bilbao megtámadta az új szerződést

2021.09.17. 20:04
null
A Barcelona elnöke, Joan Laporta (balra) és a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez (jobbra) is a liga és a CVC közti megállapodás ellen van (Fotó: Getty Images)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Real Madrid és az FC Barcelona is közleményben ellenezte a La Liga és a CVC befektetési alap között létrejött, az indoklás szerint a nehéz pénzügyi helyzetbe került klubok túlélését segítő kontraktust. A Real Madrid ezúttal újabb közleményben jelezte, hogy megtámadja az említett szerződést – az FC Barcelonával és az Athletic Bilbaóval együtt. 

„Az Athletic Bilbao, az FC Barcelona és a Real Madrid bejelenti, hogy közösen megtámadja a La Liga közgyűlése által 2021. augusztus 12-én elfogadott megállapodást a liga és a CVC között, mivel ez az egyezség sérti a korábbi, hasonló szerződéskötésekre vonatkozó előírásokat” – olvasható a Real Madrid hivatalos, pénteki közleményében.

Az ügyről további részleteket nem lehet tudni, csak azt, hogy az említett három klub nem írta és a tervek szerint nem is fogja aláírni az említett megállapodást, ellentétben a La Ligában szereplő többi klubbal.

A liga és a CVC befektetési alap közti szerződéskötés eredeti célja az, hogy segítsen a koronavírus-járvány következtében nehéz pénzügyi helyzetbe került klubokon.

A megállapodás értelmében a liga a befektetővel közösen alapított cégbe viszi a kereskedelmi jogait, a CVC abban kap 10 százalékos részesedést mintegy 2.7 milliárd euró ellenében – ezt a konstrukciót tartja jogsértőnek és utasítja el a Real Madrid, a Barcelona és az Athletic Bilbao.


 

Legfrissebb hírek

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
18 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01