Király-kupa: a Bilbao szurkolói elutasítják a zárt kapus döntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 20:59
Az Athletic Bilbao szurkolói elutasítják, hogy kedvenc csapatuk a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött lépjen pályára a Real Sociedad ellen a labdarúgó spanyol Király-kupa döntőjében, még akkor is, ha emiatt együttesük lemarad az európai kupaindulásról.    

Az európai szövetség (UEFA) jelezte a két baszk együttesnek: amennyiben a fináléra nem kerül sor augusztus 3-a előtt, úgy a győztest illető Európa-liga indulási jog a bajnokság 7. helyezettjére száll. A bilbaói drukkerek viszont akár abban is benne lennének, hogy csak jövőre játsszák le a döntőt, amennyiben így a találkozóra nézők előtt kerülhet sor. A szurkolói klub szombaton a közösségi médiában sürgette az egyesületet: feleljen „egyértelműen és erőteljesen” az UEFA „arrogáns” üzenetére. feleljen „egyértelműen és erőteljesen” az UEFA „arrogáns” üzenetére.

A fanatikusok „egyértelmű választásnak” nevezték azt az esetleges döntést, amelyben a két opció az Európa-liga-szereplés, illetve a szurkolók előtt megvívandó kupadöntő. A világjárvány miatt a 27. fordulót követően felfüggesztett La Ligában a Real Sociedad a negyedik, Bajnokok Ligája-szereplést jelentő helyen áll, pontazonossággal az ötödik Getaféval, amely – jelen állás szerint – a második számú kontinentális kupasorozatban indulhatna.

A Bilbao 10. a tabellán, lemaradása nyolc pont a 6. helyezett Atlético Madrid mögött, a fővárosiak az Európa-liga selejtezőjében lennének érdekeltek, amennyiben így érne véget az élvonal.

A Király-kupa döntőjére eredetileg április 18-án került volna sor Sevillában, az új időpontot még nem jelölte ki a spanyol szövetség.

Legfrissebb hírek

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

Szívszorítóan szólt a Liverpool himnusza a Bilbao elleni meccsen – videó

Angol labdarúgás
2025.08.05. 09:32

Kerkez és Szoboszlai végig a pályán volt, a Liverpool a második meccset is megnyerte az Athletic ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 22:52

Pécsi hivatalos meccsen is bemutatkozott, a Liverpool négy gólt rámolt be a Bilbaónak

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:48

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik