21 a Realnak, 25 szabadból, 33 tripla, 133 a hajrában – Messi: 500!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 18:33
null
Lionel Messi 28 évesen félezer gólnál jár pályafutása során (Fotó: Reuters)
Aligha így képzelte a jubileumot Lionel Messi, hiszen csapata hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Valenciától, ennek ellenére az argentin játékos lenyűgöző jubileumhoz érkezett: pályafutása 500. találatát jegyezte – miközben még csak 28 éves.

 

A sorozat több mint tíz éve, 2005 májusában kezdődött egy Albacete elleni összecsapáson, az akkor még csak 17 éves tehetség pedig mára világklasszissá nemesedett.

„Ez a szám egy másik galaxisból való” – fogalmazott Luis Enrique, amikor Messi gólmennyiségéről kérdezték. Alábbi cikkünkben kicsit átnézünk ebbe a másik galaxisba.

Messi 500 góljából 450 született a Barcelona mezében, 50 pedig az argentin válogatott színeiben. A félezer találathoz 631 meccsre volt szüksége, ez 0.8-as átlag (a Barcában 0.86, a válogatottban 0.47). Cristiano Ronaldo átlaga jobb a Real Madridnál (1.05), ám pályafutása egészét tekintve elmarad Messitől (0.68).

• Az ötszázból 406 született bal lábbal, 71 jobbal, 21 fejjel, 2 pedig egyéb testrésszel (egy mellel és egy kézzel – utóbbit egy Espanyol elleni meccsen ítélték szabályosnak). A gólok 5 százaléka, 25 közvetlenül szabadrúgás után született, 64 büntetőből. A legtermékenyebb szezonja a 2011–2012-es volt, amikor meg sem állt 82 gólig. Naptári évet tekintve a 91 gólos 2012-es esztendő volt a legkiemelkedőbb számára, amikor átadta Gerd Müller rekordját (85) a múltnak.

Messi 42 gólnál jár ebben a szezonban – az elmúlt nyolc szezonban mindig eljutott legalább eddig (Forrás: BBC Sports)
Messi 42 gólnál jár ebben a szezonban – az elmúlt nyolc szezonban mindig eljutott legalább eddig (Forrás: BBC Sports)

• Messi két „kedvenc” ellenfele az Atlético Madrid és a Sevilla, mindkét csapat ellen 25-ször talált be a kapuba, ezután jön a sorban a Real Madrid, 21 alkalommal talált be az el Clásicókon – ezzel rekorder Alfrédo Di Stéfanót (18) és Cristiano Ronaldót megelőzve (16).

• Sorozatokat figyelembe véve természetesen a bajnokságban rezegtette meg legtöbbször a hálót (309), ezt követik a BL-ben (83), a Király-kupában (39), a válogatott felkészülési találkozókon (27), a vb-selejtezőkön (15), a spanyol Szuperkupa-meccseken (11) szerzett gólok. Világbajnokságokon és klub-vb-ken egyaránt 5-5 gólnál jár, továbbá ehhez jön még három Copa América-, illetve ugyanennyi európai Szuperkupa-meccsen elért találat.

• Az argentin futballistának pályafutása során egy brazil játékos, Dani Alves adta a legtöbb gólpasszt, szám szerint 42-t. Andrés Iniesta és Xavi Hernández 33, ill 31 alkalommal jeleskedett előkészítőként, őket Pedro követi a sorban 25 assziszttal. Érdekesség, hogy Luis Suáreznek csupán ez a második szezonja Messivel, mégis felfér a lista 5. helyére 16 gólpasszal!

• A Barca 10-ese 98 alkalommal duplázott, 33 triplája volt, négy alkalommal jegyzett négy gólt egy meccsen, a Bayer Leverkusen elleni 2012. március 7-i 7–1 során pedig ötször is a kapuba talált! A góljai 51 százalékát (254) a Camp Nouban szerezte.

• Messi a Barcelonában – a 232 gólos Césart és a 194 találatig jutó Kubala Lászlót megelőzve – már rekorder, az argentin nemzeti csapatban még hat gól szükséges számára, hogy beérje Gabriel Batistutát.

• A mérkőzésenkénti eloszlást tekintve Messi a meccsek elején a legvisszafogottabb, a hajrában pedig a legaktívabb. Íme, a gólok száma, negyedórás bontásban – 0–15. perc: 50, 16–30. perc: 79; 31–45+. perc: 92; 46–60. perc: 70; 61–75. perc: 79; 76–90+. perc: 130.

Messi 500! Válogatás az argentin emlékezetes gólörömeiből
Messi 500! Válogatás az argentin emlékezetes gólörömeiből

 

Legfrissebb hírek

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 17:10

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 13:26

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 12:58

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 20:23
Ezek is érdekelhetik