
KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
8. FORDULÓ
A-CSOPORT
Storhamar HE (norvég)–Győri Audi ETO KC 25–32 (10–18)
Nagy utazás várt a győri női kézilabdázókra és szurkolóikra, a Bajnokok Ligája címvédője a norvégiai Hamarban zárta le a 2025-ös évet az elit sorozatban. A magyar bajnok nyolc nappal korábban fölényes, 40–23-as sikert aratott a Storhamar ellen, és hét forduló után hibátlan mérleggel vezette az A-jelű nyolcasát. A győri hiányzók közül Szemerey Zsófi visszatért a keretbe, ő kezdett a kapuban, míg Fodor Csenge és Anna Lagerquist ezúttal sem szerepelt a keretben.
Már az első támadását gólra váltotta az ETO, Linn Blohmot találták meg középen a társak. Ezúttal nem hagyta a Storhamar, hogy gyorsan nagy előnyt építsen ki a csapat, nyolc perc után 3–3-ra álltak a felek. Bruna de Paula megvillantotta gyorsaságát, de aztán eladta a labdát, a hazai támadás végén Szemereyt lőtték fejbe ziccerben…
Kristina Jörgensen szerencsés góljával nőtt először kettőre a győri előny, Szemerey pedig visszaállhatott a kapuba, ám Sanne Lökka Hagennel szemben ő is tehetetlennek bizonyult – a jobbátlövő harmadik gólját szerezte tizenkét perc alatt. A hazaiak fiatal norvég kapusa, Eli Marie Raasok is bizonyította rátermettségét, sorra hárította a győri lövéseket, ám De Paula alsó löketével már ő sem bírt. Forgatta játékosait Per Johansson, szerepet kapott Helena Elver és Veronica Kristiansen is.
Hatékonyan használta ki emberelőnyös helyzeteit a Storhamar, nem hagyta meglépni az ETO-t. Ezúttal nem jöttek a könnyű és gyors győri gólok, minden egyes találatért „meg kellett szenvedni.” Dione Housheer hetesével azért már négyre nőtt a különbség a 22. percben, Kenneth Gabrielsen válaszul időt kért. A nagyszerűen beszállt Kristiansen forgatta meg a hazai védőket, gólja mellett kétperces kiállítást is kiharcolt a rutinos átlövő. Szemerey csipővel hárított zicccert, Emilie Hovden elöl megtalálta a rést, ezzel 15–9-re vezetett a magára találó ETO. A lendület a félidő végéig kitartott, 18–10-es győri előnnyel vonulhattak szünetre a felek.
Az első játékrészhez hasonlóan a második is Blohm-góllal indult, Hovden passzát követően talált be a beálló. Szemerey hárítása után a plusz tízért támadhatott a Győr a 36. percben, Hovdenre jött ki a figura, a jobbszélső negyedik találatával nőtt kétjegyűre a különbség. Szétesett a Storhamar, Jörgensen negyedik kísérletéből a negyedik gólját szerezte a 41. percben, 24–12-re vezetett ekkor az ETO, úgy tűnt, ismét nagyarányú sikert arathat a címvédő.
Nathalie Hagman is megkapta a lehetőséget Johanssontól az utolsó negyedórára, így minden nevezett győri játékos szerepet kapott. Kristiansen lövése kipattant a lécről, gyors góllal reagált a Storamar, így tíz alá csökkent a hátránya, de nem sokáig, Tjasa Stanko is feliratkozott a góllövőlistára.
A végjátékra csupán a különbség mértéke maradt az egyedüli kérdés, Hatadou Sako ziccervédéssel jelentkezett, Kristiansen révén a harmincadik győri gól is megszületett.
Kozmetikázott az eredményen Storhamar, visszább vett az ETO, a nagy arányú győzelem elmaradt, a vége 32–25 lett a kisalföldiek javára.
Akik így tökéletes mérleggel zárták a 2025-ös évet a BL-ben, kivétel nélkül az összes mérkőzésüket megnyerték, csoportjuk élén várhatják a januári folytatást. Közte egy világbajnoksággal, amelyen szinte minden kézilabdázójuk érdekelve van.









