Barcelona: felgyorsulni látszanak az események Koeman-ügyben

Vágólapra másolva!
2020.08.18. 13:24
null
Ronald Koeman (Fotó: AFP)
Ronald Koeman a holland labdarúgó-szövetség zeisti főhadiszállásán tárgyal arról, hogy elhagyja hazája válogatottjának szövetségi kapitányi posztját – írja hivatalos honlapján a holland közszolgálati televízió.

 

Mint beszámoltunk róla, a Barcelonánál Ronald Koeman az első számú vezetőedző-jelölt a hétfőn menesztett Quique Setién helyére.

„Igen, szeretnék a Barcelona vezetőedzője lenni – idézi a nos.nl a kedd déli órákban Zeistbe érkezvén röviden megszólaló Ronald Koemant. – Amíg azonban nincs aláírás a megfelelő papírokon, semmi sem tekinthető véglegesnek. Addig nem tudok semmi konkrétat mondani. Még ha akarnék, akkor sem.”

A holland forrás emlékeztet: Óscar Grau, az FC Barcelona vezérigazgatója a spanyol Esport3-nak hétfőn elismerte, hogy a klub tárgyalódelegációja Hollandiában járt Koemannál, ezt is figyelembe véve – fogalmaz az NOS – nincs kétség afelől, hogy Koeman távozik a válogatottól.

Koeman kapitányi szerződésében állítólag szerepel egy záradék, amely szerint hiába köti őt érvényes megállapodás a holland válogatotthoz, a 2020-as Európa-bajnokság után távozhat, ha a Barcelona hívja – természetesen lelépési díj ellenében. Az eredeti menetrend szerint az Eb már befejeződött volna, nagy kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatti halasztás mennyiben befolyásolja a megállapodásban foglaltakat.

A De Telegraaf úgy tudja, hogy Koeman – aki a hétvégén telefonon hosszan egyeztetett Josep Maria Bartomeu barcelonai klubelnökkel – mindenben megegyezett a katalán klubbal, amely gyorsan szeretné őt a vezetőedzői székben látni, ezért gyors megállapodásra törekszik a holland szövetséggel. Koemant várhatóan 24 órán belül kinevezik, és két évre szóló szerződést ír alá, hosszabbítási opcióval.

Többször beszámoltunk róla, hogy az 1989 és 1995 között a Barcelonában futballozó Koemant a katalánok már télen is megkeresték, ám akkor ő még nemet mondott, mert bár a kihívást akkor is vonzónak találta, elfogadása előtt szeretett volna kapitányként is részt venni egy Európa-bajnokságon.

Akad olyan forrás is, amely szerint már meg is van Koeman első leendő barcelonai igazolása: az Ajax holland válogatott középpályása, a 23 éves Donny van de Beek.

Legfrissebb hírek

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46
Ezek is érdekelhetik