Barcelona: Eric Abidal újra kórházba került

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 16:38
A tumor miatt tavaly májátültetésen áteső francia hátvéd, Eric Abidal jól halad a rehabilitációval, azonban további vizsgálatok elvégzése miatt újabb három-négy napra be kell feküdnie a barcelonai kórházba. A Barcelona labdarúgójának visszatérése a vizsgálatok eredményeitől függ.

A Barcelona szűkszavúan tudósított a hivatalos honlapján arról, hogy Eric Abidalnak mielőbbi felépülése érdekében újabb három-négy napra vissza kell mennie a barcelonai kórházba, ahol különböző vizsgálatokat végeznek el rajta.

Korábban Abidal orvosa, dr. Valdecasas a Cadena SER-nek tett nyilatkozatában azt állította, hogy a francia védő akár egy hónapon belül visszatérhet, így pontosan nem tudni, a mostani kórházi látogatás csak egy rutin felülvizsgálat, vagy esetleg komplikáció adódott.

„Abidal február első felében már százszázalékos formában lesz, és onnantól már csak a Barcelonán múlik, hogy mikor vetik be" – nyilatkozta korábban a játékos orvosa.

Abidal legutóbb 2012 februárjában léphetett pályára a Barcelonában, az edzésmunkát rá tíz hónapra, decemberben kezdhette meg újra.

Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
6 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47

Real Madrid: megtartotta első edzését Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:30

Raphinha lett az idény legjobb játékosa a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.06.06. 15:48
Ezek is érdekelhetik