Barcelona: Egy vérbeli góllövő csatárt még keresünk – Luis Enrique

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 22:11
A spanyol bajnokság, a Király-kupa és a Bajnokok Ligája megnyerése a célja az FC Barcelona labdarúgócsapatának a következő szezonban Luis Enrique vezetőedző elmondása szerint.

A katalánok kispadján a harmadik idényét kezdő tréner csütörtökön úgy fogalmazott: megpróbálják megszerezni mindegyik trófeát, hogy világszerte boldoggá tegyék a rajongóikat. Luis Enrique szerződése a jövő nyáron lejár, de ezzel érdemben nem kívánt foglalkozni a felkészülés kezdete miatt összehívott sajtótájékoztatón.

„A jövő aggaszt a legkevésbé, ugyanis a jelen megszállottja vagyok. Akkor hagyom el a Barcelonát, ha kirúgnak, vagy ha már nem érzem magamban a munkához szükséges lelkesedést. Mindezt majd a szezon végén fogom értékelni” – mondta a 46 éves edző.

Luis Enrique eddig a lehetséges kilencből hét trófeát megnyert a katalánokkal, de idén tavasszal a várakozásoknál gyengébben szerepeltek, mert nem jutottak be a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, a Primera Divisiónt pedig korábbi jelentős előnyük ellenére csak rendkívül szoros hajrában tudták megnyerni.

„Az első évad hihetetlen volt, a másodikban akadtak drámai pillanatok, de a boldog végkifejlet nem maradt el. A harmadik idény feladata a csapat további stabilizálása lesz” – tette hozzá. A klub a nyári szünetben eddig három játékost igazolt, de Samuel Umtiti, Denis Suárez és Lucas Digne mellett Nolito is Barcelonába szerződhetett volna, ám a Manchester Cityt választotta.

„Sokan szeretnének idejönni, másokról mi mondtunk le a magas átigazolási díjuk miatt, és olyanok is vannak, akik nehezen tudnának kellő játéklehetőséghez jutni nálunk. Egy vérbeli góllövő csatárt még keresünk, számos játékos illik az elképzeléseinkbe” – közölte Luis Enrique.

A vezetőedző szerint Lionel Messi teljesítményére nem lesznek hatással az elmúlt hetek eseményei. Az argentin játékos a Copa América ezüstérme után csalódottságában lemondta a válogatottságot, később pedig az édesapjával együtt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Spanyolországban adócsalás miatt.

Luis Enrique úgy fogalmazott, Messi biztosan talpra áll a jelenlegi nehéz időszakot követően, hiszen a felkészülést a tőle megszokott lelkesedéssel kezdte.

„Ezen a nyáron megérdemelte volna, hogy megnyerje a Copa Américát, de a futballban néha nem az a csapat nyer, amelyik jobban játszik” – mondta a tréner, aki hozzátette, a Juventushoz távozott brazil jobbhátvéd, Dani Alves nagyon fog hiányozni a csapatából, és reményét fejezte ki, hogy Javier Mascherano 2018-ig tartó szerződését hamarosan meghosszabbítják, mert kulcsfontosságú tagja az együttesnek.

Legfrissebb hírek

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
52 perce

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
3 órája

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
23 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47
Ezek is érdekelhetik