Barcelona: egy hónapra kidőlt a holland kulcsember – sajtóhír

SZ. R.SZ. R.
2021.12.09. 22:15
null
A Bayern München elleni mérkőzésen sérült meg Memphis Depay (Fotó: AFP)
Kénytelen egy hónapot kihagyni Memphis Depay a spanyol As információi szerint, miután megsérült a bal hátsó combizma, valamint az értesülés szerint Jordi Alba sem léphet pályára ebben az évben már.

 

A holland támadó és a spanyol védő sérüléséről csütörtök este számolt be a katalán klub a hivatalos honlapján.

Kölcsönben bizonyíthat

A hivatalos oldalán jelentette be a Barcelona, hogy kölcsönadta a Granadának a B-csapat 22 esztendős szélsőjét, Álex Colladót.

A futballista 83 mérkőzésen léphetett eddig pályára, 18 gólt szerzett. Az első csapatban is bemutatkozhatott, még a 2018–2019-es idényben a Celta Vigo otthonában.

A klub a hírek szerint már nyáron kölcsönadta volna a futballistát, ami miatt sem az első, sem a második csapat keretébe nem regisztrálták. Ez az oka annak, hogy Collado ebben az idényben még nem játszhatott egy percet sem.

Jordi Alba kezdőként lépett pályára a Bayern München elleni sorsdöntő, 3–0-s vereséggel végződő Bajnokok Ligája-mérkőzésen, azonban a 31. percben le kellett cserélni, a helyére Óscar Mingueza állt be. Memphis Depay végigjátszotta a találkozót, de azt követően fájdalmakra panaszkodott.

A közlemény szerint a spanyol hátvédnek a jobb hátsó, míg a támadónak a bal hátsó combizma sérült meg. Az As értesülései szerint ebben az évben már egyikük sem léphet már pályára, Depaynak körülbelül egy hónapot kell kihagynia.

Memphis Depay ebben az idényben 20 alkalommal lépett pályára – mindig kezdőként – a Barcelonában, s összesen nyolc gólt szerzett, mindet a bajnokságban. Jordi Alba 16 alkalommal kapott lehetőséget: 11-szer a La Ligában, ötször pedig a Bajnokok Ligájában számítottak rá.


Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
23 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29