Barcelona: ajánlatot tettek a Dinamo Zagreb kiválóságáért

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.31. 14:39
null
Dani Olmo (jobbra) remek kvalitásait a Ferencváros ellen is megmutatta (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint a Barcelona formális ajánlatot tett a Dinamo Zagreb labdarúgójáért, Dani Olmóért. A 21 éves szélső 35 millió euróért válthat klubot, de várhatóan csak 2020 nyarán.

 

A Dinamo Zagreb már elutasított egy informális ajánlatot Dani Olmóért, aki novemberben a vele kapcsolatos pletykákra reagálva úgy fogalmazott: nem zár ki semmit és egyetlen klubot sem, de egyelőre csak jelenlegi csapatára koncentrál. A kérdés, hogy meddig, ugyanis az As és az El Mundo Deportivo egybehangzó információi szerint a Barcelona hivatalos ajánlatot tett a horvát klubnak. Mindkét lap úgy tudja, hogy 35 millió euróért válthat klubot Dani Olmo, de nem a holnap kezdődő téli, hanem a jövő nyári átigazolási időszakban.

Olmo 2015-ben került a Dinamo Zagrebhez a Barcelonától egy csereüzlet keretein belül. Azóta a zágrábiak húzóembere lett, augusztusban betalált többek között a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn is, a csoportkörben pedig emlékezetes gólt szerzett a Manchester City ellen. Novemberben bemutatkozhatott a spanyol válogatottban is Málta ellen, a 7–0-ra megnyert találkozón ő maga is eredményes volt.

Hírbe hozták többek között az Ajaxszal, a Tottenhammel és az Atlético Madriddal, de a jelek szerint a Barcelona lehet a befutó. A 21 éves szélső piaci értékét 40 millió euróra becsülik, a Barcelona jövő nyáron 35 millió euróért szerezheti meg.

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
2025.06.15. 17:37
Ezek is érdekelhetik