Barcelona: a madridi lap szerint Tata elveszítette az öltözőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 14:22
A spanyol Marca szerint végleg elveszett a Barcelona-játékosok Gerardo Martino vezetőedző iránti bizalma, ami abból is látható, hogy az edzéseken már korántsem olyan intenzitással végzik a munkát, mint néhány hónappal vagy akár hetekkel ezelőtt.

A „Tata elveszítette az öltözőt” című beszámolójában a BL-búcsú és a Granadától elszenvedett bajnoki vereség okait taglaló Marca azt fejtegeti, hogy a játékosok már nemlesik ugyanúgy az argentin mester szavait, mint korábban, és ugyanezt a jelenséget (sokkal hosszabb közös munka után…) érezte meg korábban Josep Guardiola is, aki 2012-ben sokak meglepődésére felállt a kispadról.

„A felkészülés néhány eleme más, mint korábban. A papírokat és ceruzákat felváltották a tabletek, a régebben személyre szabott erőnléti programok pedig eltűntek, mindenki ugyanazt a feladatsort hajtja végre – írja a Marca. – Ez nem új keletű probléma, tavalyi is érezhető volt. A csapatból hiányzik az intenzitás, a játékosok sokszor csak ácsorognak, pedig gyakorlatokat kellene végrehajtaniuk. Martino képtelen kihozni a maximumot ebből a csapatból, a Barcelona nem tudja meccsről meccsre ugyanazt a színvonalat nyújtani.”

A Marca hozzátette, nagy meglepetés lenne, ha a következő szezonban is Martino lenne a vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
8 órája

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
11 órája

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47
Ezek is érdekelhetik