Barcelona: „40-50 perceket edzettünk. Ezért sérültem meg”

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 12:46
null
Malcom egy évet töltött el a Barcelonánál (Fotó: AFP, archív)
Malcom, a Zenit brazil labdarúgója a Cadena SER spanyol rádióadó egyik műsorában a volt csapatánál, az FC Barcelonánál tapasztalt edzésmódszereket kritizálta.

 

A 23 éves brazil futballista 2018 nyarán 41 millió euróért a Girondins Bordeaux-tól igazolt a Barcelonába, ám a katalánoknál nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba, és Ernesto Valverde, a csapat akkori vezetőedzője sem bízott benne, ezért egy év után, tavaly augusztusban távozott a Camp Nouból.

Malcom útja a szentpétervári Zenithez vezetett, amelynél két mérkőzés után megsérült, és több hónapos kihagyás után csak idén februárban térhetett vissza a pályára. A brazil játékos úgy gondolja, sérülésében közrejátszott, hogy a Barcelonánál nem végeztek sem megfelelő intenzitású, sem megfelelő mennyiségű edzésmunkát.

„A Zenitnél napi két edzésünk van. Az igazat megvallva, itt sokkal többet tréningezünk, ezért is sérültem meg. A Barcánál negyven-ötven perces edzésekhez voltam hozzászokva” – idézi Malcomot a Sport.

A katalán egyesülettől januárban menesztett Valverdét nem először bírálták nyilvánosan az edzésmódszerei miatt, korábban többször érte az a vád, hogy (volt) csapata fizikailag nincs kellőképpen felkészítve a legmagasabb szintre.

A L’Équipe márciusban például arról írt cikket, hogy Ousmane Dembélé sérülékenységét sem kezeli jól a Barcelona szakmai stábja. A francia laphoz eljutott adatok szerint a 22 éves szélső – aki jelenleg is sérülésből lábadozik – a katalánok edzésein a futómunkája során csak 20 százalékban közlekedik sprintben, miközben ugyanez a szám a meccseken közel 90 százalék.

Legfrissebb hírek

Pécsi egyetemi együttműködés a Barcelonával

Egyéb csapat
17 órája

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 07:45

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 23:04

Lamine Yamal életfilozófiája: Csak élvezni az életet és a futballt

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 17:02

„Apai” védőszárnyak alatt, újjászületve Párizsban – Ousmane Dembélé-sorozat, 4. rész

Képes Sport
2025.11.30. 09:31

Yamal és Olmo remekelt, a Barcelona otthon tartotta a három pontot az Alavés ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.29. 18:19

Fontos meccsekről marad le sérülés miatt az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
2025.11.27. 16:10

„Néha reggel nem volt kedve edzeni” – Ronaldinhóról beszélt a korábbi MTK-edző

Spanyol labdarúgás
2025.11.26. 18:32
Ezek is érdekelhetik