Aranyember – Szeli Mátyás jegyzete

Nem kell számolgatni, nyugodtan jelentsük ki: a Real Madrid nyeri meg a bajnokságot, ha nem szombaton, akkor kicsit később.

A klub harmincötödször lesz első a spanyol élvonalban, ami rekord, ahogy az is, hogy Carlo Ancelotti lesz az egyetlen olyan edző, aki mind az öt nagy európai liga (Anglia, Franciaország, Olaszország, Németország, Spanyolország) bajnoki címét megnyeri.

Elképesztő teljesítmény, igaz, már hallom, hogy sokan hozzáteszik: jó-jó, de…

Az egyik kritika Carlo Ancelotti kapcsán, hogy pályafutása jelentős részében „beleült a tutiba”, tehát sztárcsapatok irányítását vállalta el. Ez persze elég furcsa gondolkodást feltételez, mintha az olasz szakembernek szabadkoznia kellene azért, hogy a világ legnagyobb klubjai csábítják pazar fizetésért. Kérjük talán számon Cristiano Ronaldón vagy Lionel Messin, hogy nem kiscsapatokhoz szerződtek tavaly nyáron?

Sokan emellett azt vetik Ancelotti szemére, hogy taktikailag bőven vannak nála jobbak a mai mezőnyben, kis túlzással, eljárt az idő felette. Való igaz, ha azt kérdeznénk, kit tartanak napjaink legmodernebb, leghaladóbb gondolkodású edzőjének, vélhetően nem az ő neve ugrana be elsőként. Az olasz szakember inkább arról híres, hogy bevallottan próbálkozik alkalmazkodni az éppen aktuális – többnyire valóban kiemelkedő minőségű – alapanyaghoz, mintsem gyökeresen átformálná. De ezzel semmi gond, ha a futball történelmének van egyetemes konklúziója, akkor az, hogy nincs univerzális megoldókulcs, a sikerhez különböző utakon is el lehet jutni.

Az állítólagos maradiságról pedig az jut eszembe, hogy a három győzelmével holtversenyben a BEK/BL-történet legeredményesebb edzője azt is elmondhatja magáról, hogy négy különböző évtizedben is BL-elődöntőbe vezetett egy csapatot. Ha valóban a múltban ragadt szakemberről lenne szó, akkor a döntéshozók fejében fel sem vetődne, hogy még 2022-ben is európai élklubot irányítson.

Ennyi éven át nehéz természetű tulajdonosok, kotnyeleskedő elnökök és öntudatos sztárok szorításában lavírozni önmagában is művészet, sokaknak sok helyen beletört a bicskájuk, a Real Madrid szakvezetőjének viszont általában sikerült. Emberi kvalitásai, a pályán és azon kívül a pragmatizmusa átlagon felüli, játékosai túlnyomó része szereti, elégedettnek érzi magát a keze alatt, ezek pedig időtlen erények.

Persze lehet mindezt túlzott simulékonyságnak nevezni, de a rengeteg aranyérem és rangos trófea, az Európa topbajnokságait felölelő példátlan sikersorozat minden védőbeszédnél többet ér.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!