Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.10.18. 23:01
null
Antony két látványos gólt szerzett a Villarreal otthonában (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójában a Villarreal 2–2-es döntetlent játszott a Real Betis ellen, míg az Atlético Madrid hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Osasunát.

VILLLARREAL–BETIS

A forduló előtt a Villarreal és a Real Betis is a legjobb négy között állt a tabellán. Az első félidő hajrájában Tajon Buchanan átlövése révén a Villarreal szerzett vezetést, majd a második félidőben Albero Moleiro is betalált, így úgy tűnt eldőlt a mérkőzés.

Azonban jött Antony. A 25 éves brazil támadó a 67. percben kapásból tekert szépen ballal a jobb kapufa mellé 18 méterről, majd a hosszabbítás negyedik percében estében talált be a jobb alsóba, így 2–2-es döntetlennel zárult a találkozó.

ATLÉTICO MADRID–OSASUNA

Az első fordulóban sérülést szenvedő Alex Baena két hónap után először kezdett az Atlético Madridban, és már rögtön a kilencedik percben a hálóba talált, igaz, les miatt érvénytelenítették a gólt. Az Atlético az első forduló óta veretlen a bajnokságban, az Osasuna ellen is óriási fölényben játszott. A mérkőzés során közel hússzor próbálkozott, kilencszer találta el a kaput, míg a vendégek csak két, kaput eltaláló lövést tudtak felmutatni. Ebből az egyik a 89. percben érkezett Jan Oblak kapujára, a szlovén nagy bravúrral védett. A mérkőzés egyetlen gólját két csereember hozta össze: Giuliano Simeone passzából Thiago Almada talált be a 69. percben. Az Atlético 1–0-ra nyerve feljött a tabella negyedik helyére.

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Villarreal–Betis 2–2 (Buchanan 44., Moleiro 64., ill. Antony 67., 90+4.)
Atlético Madrid–Osasuna 1–0 (Almada 69.)
Sevilla–Mallorca 1–3 (R. Vargas 16., ill. Muriqi 67., M. Joseph 72., 77.)
Barcelona–Girona 2–1 (Pedri 13., R. Araújo 90+3., ill. Witsel 20.)

Vasárnap játsszák
14.00: Elche–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
16.15: Celta Vigo–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18.30: Levante–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
21.00: Getafe–Real Madrid (Tv: Spíler2)
Hétfőn játsszák
21.00: Alavés–Valencia (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották
Oviedo–Espanyol 0–2 (K. García 73., P. Milla 82.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

Gk

P

1. Barcelona

9

7

1

1

+14

22

2. Real Madrid

8

7

1

+10

21

3. Villarreal

9

5

2

2

+6

17

4. Atlético Madrid

9

4

4

1

+6

16

5. Betis

9

4

4

1

+5

16

6. Espanyol

9

4

3

2

+2

15

7. Sevilla

9

4

1

4

+2

13

8. Elche

8

3

4

1

+2

13

9. Athletic Bilbao

8

4

1

3

0

13

10. Alaves

8

3

2

3

+1

11

11. Getafe

8

3

2

3

–2

11

12. Osasuna

9

3

1

5

–2

10

13. Levante

8

2

2

4

–1

8

14. Rayo Vallecano

8

2

2

4

–2

8

15. Valencia

8

2

2

4

–4

8

15. Mallorca

9

2

2

5

–4

8

17. Celta Vigo

8

6

2

–3

6

18. Oviedo

9

2

7

–12

6

19. Girona

9

1

3

5

–13

6

20. Real Sociedad

8

1

2

5

–5

5

 

 

Legfrissebb hírek

La Liga: Barcelona–Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
4 órája

Toni Kroos csak egy tanácsot tudott adni Xabi Alonsónak

Spanyol labdarúgás
7 órája

Veserák miatt kórházba került az Atlético Madrid korábbi támadója, sokan aggódnak érte

Minden más foci
13 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
23 órája

Ilyet is ritkán látni: a legendás játékvezető kapott piros lapot

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:19

Hiába Mbappé gólja, zsinórban harmadik bajnokiját sem tudta megnyerni a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.30. 22:58

A Liverpool legyőzése után kikapott a Forest; hozta a kötelezőt a Villa

Angol labdarúgás
2025.11.30. 17:27
Ezek is érdekelhetik