Folytatódik a Real Sociedad pocsék idényrajtja, simán nyert odahaza a Betis

M. B.M. B.
2025.09.19. 23:10
null
A Bellerín, Fornals páros állította be a végeredményt (Fotó: Getty Images)
A Real Betis 3–1-re nyert odahaza a Real Sociedad ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 5. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Korai gólváltással indult a sevillai La Cartujában (a Betis hagyományos otthonának számító Benito Villamarínt épp felújítják – a szerk.) megrendezett találkozó, a 7. percben Cucho Hernández lőtt 12 méterről a jobb felsőbe, majd hat perccel később Brais Méndez révén egalizáltak a baszkok.

A fordulás után egy szögletvariáció után a vendég kaput védő Álex Remiro rossz ütemben jött ki a kapujából, s a meccs során egyébként a kapufát kétszer is eltaláló Abde Ezzalzuli fejese róla pattant a hálóba – öngóllal vezetett ismét a Betis.  A játékrész derekán Bellerín kapott egy remek indítást, a laposan begurított labdát pedig a Pablo Fornals lőtte futtában a rövid sarokba. A meccs hátralevő részében a San Sebastián-i csapat nem tudott megújulni, s öt forduló után továbbra is nyeretlen – ezzel szemben a Betis idénybeli második győzelmét könyvelhette el. 3–1

SPANYOL LA LIGA
5. FORDULÓ
Real Betis–Real Sociedad 3–1 (C. Hernández 7., Remiro 49. – öngól, Fornals 69., ill. B. Méndez 13.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat
14.00: Girona–Levante (Tv: Spíler2)
16.15: Real Madrid–Espanyol (Tv: Spíler2)
18.30: Alavés–Sevilla (Tv: Spíler2)
18.30: Villarreal–Osasuna
21.00: Valencia–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
Vasárnap
14.00: Rayo Vallecano–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
16.15: Mallorca–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Elche–Oviedo (Tv: Spíler2)
21.00: Barcelona–Getafe (Tv: Spíler2)

   
A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Real Madrid44––8–2+612
2. Barcelona431–13–3+1010
3. Espanyol431–8–5+310
4. Betis62319–7+29
5. Getafe43–16–4+29
5. Athletic Bilbao43–16–4+29
7. Villarreal42118–3+57
8. Alaves42114–3+17
9. Elche413–6–4+26
10. Osasuna42–23–2+16
11. Atlético Madrid41215–4+15
12. Sevilla41127–704
13. Rayo Vallecano41124–5–14
14. Celta Vigo5–414–6–24
15. Valencia41124–8–44
16. Oviedo41–31–7–63
17. Real Sociedad5–235–9–42
18. Levante4–135–9–41
19. Mallorca4–134–9–51
20. Girona4–132–11–91

 

 

Legfrissebb hírek

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche két vállra fektetése

Spanyol labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2026.11.07. 22:57

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
2026.11.07. 16:53

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 13:49

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2026.11.05. 23:05

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12