Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

M. B.M. B.
2025.09.24. 15:05
Hansi Flick (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, várhatóan 4-5 hónapos kihagyás vár Gavira, miután az FC Barcelona középpályása artroszkópos meniszkuszműtéten esett át. A játékos helyzetéről a Barca vezetőedzője, Hansi Flick is beszélt a Real Oviedo elleni csütörtöki bajnokit megelőző sajtótájékoztatón.

„Egy ilyen információra nem lehet azt mondani, hogy nem rossz hír, de végső soron úgy gondolom, hogy Gavi jól jár ezzel. Gondoskodnunk kell róla, neki pedig lépésről lépésre kell haladnia. Huszonegy éves és komoly pályafutás áll előtte. Fel kell épülnie, és egészségesnek kell maradnia fogalmazott Hansi Flick. – Profi játékosként kell viselkednie. Meg kell tanítanunk neki a profizmust, hogy profiként gondolkodjon, mert egyébként egy csupa szív játékos, akit öröm a csapatban látni. Hiányában a csapat sincs egyszerű helyzetben, hiszen Gavi nagyon magas színvonalon futballozik, de mellette állunk, hogy minél hamarabb csúcsformában legyen.”

A profizmust emlegető mondatok a spanyol sajtó értelmezése szerint annak szólhattak, hogy Gavi egy hónapig halogatta a műtétet, s helyette konzervatív kezelésekkel próbált visszatérni a pályára. Flick a játékos érzelmi állapotát firtató kérdésekre válaszolva elárulta, hogy szerdán reggel személyesen látogatta meg Gavit a kórházban.

„Egy fiatal játékos számára nem egyszerű feldolgozni egy ilyen hírt. Ma reggel én ébresztettem fel, szerintem meg is lepődött, hogy ilyen korán látogatója van, de máskor nem mehettem, mert délelőtt edzésem volt. Jól érezte magát és a hangulata is megfelelő volt. Segítenünk kell neki, hogy az a csupa szív, magas színvonalú játékos legyen, akire szükségünk van. Gavi nincs könnyű helyzetben, de ha valaki képes felállni innen, akkor az ő” – mondta a német szakember.

Gavi jobb térde még augusztus 29-én, csapata edzésén sérült meg, épp az, amelyben 2023 novemberében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, és szűk egy évvel később térhetett csak vissza.

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 21:38

Gavit megműtötték, 4-5 hónapot kell kihagynia

A 21 éves középpályás kedden esett át artroszkópos meniszkuszműtéten.

 

 

Legfrissebb hírek

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
Tegnap, 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37