Sörloth fejese döntött: az Atlético Madrid győzelmével megelőzte a Realt, s már a második

M. B.M. B.
2024.12.15. 16:05
Molina (balra) és Sörloth (jobbra) szállította a három pontot jelentő gólt (Fotó: Imago Images)
Az Atlético Madrid hazai pályán 1–0-ra nyert a Getafe ellen a spanyol élvonal (La Liga) 17. fordulójának vasárnap délutáni meccsén.

Nem sok vizet zavart a Getafe a Metropolitanóban, ellenben a Simeone-csapat helyzetek sorát szórakozta el az első félidőben. Lino egymaga két ziccert is elpuskázott, míg Julián Álvarez remek helyről választott gyatra megoldást – a vendégek kapuját védő Soria nagy örömére.

A második játékrészt Barrios kapufájával indította az Atlético, majd Giménez kis híján a saját kapuját vette be – beszédes, hogy ez volt a Getafe első helyzete a meccsen. Az Atlético nyomása a 69. percben érett góllá: a csereként beálló Alexander Sörloth Molina hosszú átadását bólintotta a kapus mozgásával ellentétes irányba, egyenesen a hosszú alsó sarokba.

Pepe Bordalás együttese a végjátékban sem tudott megújulni, így maradt hazai siker – az Atlético (a városi rivális Real Madridot megelőzve) feljött a tabella második helyére, míg a Getafe az eredmények alakulása nyomán akár még a kiesőzónában is kiköthet. 1–0


SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ
Atlético Madrid–Getafe 1–0 (Sörloth 69.)
Alavés–Athletic Bilbao 1–1 (Jordán 67., ill. Unai Gómez 10.)
Villarreal–Real Betis 1–2 (Álex Baena 55., ill. Vitor Roque 32., Lo Celso 47.)
Kiállítva: Ávila (34., Betis)
Real Sociedad–Las Palmas 0–0
FC Barcelona–Leganés 0–1 (S. González 4.)

Pénteken játszották
Valladolid–Valencia 1–0 (Anuar Tuhami 20.)

Szombaton játszották
Rayo Vallecano–Real Madrid 3–3 (U. López 4., Mumin 36., Isi Palazón 64.,  ill. F. Valverde 39., Bellingham 45., Rodrygo 56.)
Espanyol–Osasuna 0–0
Mallorca–Girona 2–1 (Larin 20., 51., ill. Van de Beek 7.)
Kiállítva: Muriqi (Mallorca, 32.)
Sevilla–Celta Vigo 1–0 (Bueno 65.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Barcelona18122450–20+3038
2. Atlético Madrid17115131–11+2038
3. Real Madrid17114237–16+2137
4. Athletic Bilbao1896327–16+1133
5. Mallorca1883718–21–327
6. Villarreal1675428–27+126
7. Real Sociedad1774616–11+525
8. Osasuna1767422–25–325
9. Betis1766520–21–124
10. Girona1764723–25–222
11. Sevilla1764718–23–522
12. Celta Vigo1763825–28–321
13. Rayo Vallecano1655618–19–120
14. Las Palmas1754822–27–519
15. Leganés1746715–23–818
16. Getafe1737711–14–316
17. Alaves1744919–28–916
18. Espanyol16421015–28–1314
19. Valladolid17331112–34–2212
20. Valencia1524913–23–1010

 

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
15 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:55

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ha tényleg meg akartam volna ölni, akkor nem áll lábra” – Rüdiger megvédte saját magát a brutális belépője miatt

Spanyol labdarúgás
2026.03.17. 18:36

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik